EU: fellépés a kéretlen elektronikus levelek ellen

MTI Sajtóadatbank, 2004. január 28. 11:07
Az EU-ban a múlt év végén 50 százalék fölé emelkedett a kéretlen üzenetek ("spam") aránya az elektronikus levelezésben, ezért az Európai Bizottság kedden új javaslatokat jelentett be a jelenség elleni erélyesebb fellépés érdekében.

Az unióban már 2002 júliusában jóváhagyták a nem kívánt üzenetek terjesztését betiltó irányelvet, amelyet a tagállamoknak legkésőbb tavaly október 31-ig kellett átültetniük nemzeti jogszabályaikba.

Erkki Liikanen, a bizottság ipari és informatikai kérdésekért felelős tagja szerint azonban a jogi szabályozás önmagában nem fogja megfékezni ennek a módszernek az alkalmazását. További lépésekre van szükség, amelyek megtételében a bizottság a tagállamok intézkedései mellett számít az érintett vállalatok által kidolgozandó megoldásokra, a felhasználókra és a nemzetközi együttműködésre.

A kéretlen elektronikus levelek több okból is ártalmasak: zavarják az internetes szolgáltatások felhasználóit, megtévesztik a fogyasztókat, többletköltségeket jelentenek a vállalatok számára, és gyengítik az e-kereskedelem hatékony működéséhez szükséges bizalmat - emlékeztet a javaslatokról kiadott közleményében a bizottság.

Kezdeményezi ezért, hogy az illetékes hatóságok kapjanak olyan vizsgálati és intézkedési jogosítványokat, amelyeknek birtokában azonosíthatják a kéretlen üzenetek küldőit, és eljárást indíthatnak ellenük. Szükségesnek tartja továbbá, hogy a marketingben általános érvényű szabályként követeljék meg annak az elvnek az alkalmazását, amely szerint a felhasználók csak kifejezett kérésük vagy előzetes beleegyezésük alapján ("opt-in") kaphatnak elektronikus üzeneteket. Felhívja a figyelmet arra, hogy a felhasználókat is tájékoztatni kell a kéretlen levelek elkerülésének módjairól.

A bizottság hasonlóan fontosnak tartja a probléma nemzetközi vonatkozásait, már csak azért is, mert az európai felhasználók gépeire kerülő levélszemét 80 százaléka az unión kívüli országokból érkezik. Ezért február 2-3-án az OECD-vel közösen szakmai tanácskozást szervez Brüsszelben a nemzetközi együttműködés lehetőségeiről.

Az unió azért is nagy súlyt helyez a spam terjedésének megállítására, mert a távközlési ágazat - és ezen belül a nagy sávszélességű adatforgalom - egyike annak a csekély számú területnek, ahol előnyben van az Egyesült Államokkal szemben.

A javaslatokat ismertető sajtóértekezletén Liikanen felhívta a figyelmet arra, hogy 1995 óta az Egyesült Államokban gyorsabb a termelékenység növekedési üteme, mint az EU-ban. A távközlési ágazatban viszont a 90-es évek során végig az európai növekedés volt a gyorsabb, ami főleg azzal magyarázható, hogy e téren a liberalizáció hatékonyabb volt az unióban, mint Amerikában.