Többet, jobban és egyszerűbben

forrás Prim Online, 2004. február 1. 10:29
Az amerikai produktivitás egyik titka - és ezt nem lehet egyszerűen megmagyarázni azzal, hogy a gyakorlatilag évente egy-két hét szabadság kivételével állandóan dolgozó amerikai munkaerő “mindig ott van a munkahelyén" - tehát a titok a munka és a játék, a személyes ambíciók és a karrier tervek organikus egybeolvadása. Ennek a trendnek a legdivatosabb megjelenése ma a virtuális munkahely, ami évtizedekig csak a privilégiumokkal elhalmozott keveseknek jutott osztályrészül - milliomosnak kellett ahhoz lenni, hogy valaki az otthoni irodájából szervezhesse meg a munkahelyi találkozóit. Mára ez megváltozott, és lám csak 25% (!) - kal nőtt a produktivitása azoknak a telefonos “customer service" alkalmazottaknak akiknek lehetővé teszi az otthonról dolgozás luxusát a repülőtársaság.


Erre az új trendre és egyre növekvő home office / small office / otthoni munkahely - re egész termékcsoportok épülnek, és ugyanaz az infrastruktúra kiválóan megfelel mind a kettőnek. Ráadásul az életet megkönnyítő és megszépítő elektronikus szerkezetek “rohamát" csak úgy lehet igazán kezelni, ha “command post" - okat, vezérlő-állásokat is tervez a jövő lakberendezője, hiszen a legjobban egy egységesen működő, egy pontról vezérelhető “home hub" segítségével tudnak összedolgozni az intelligens szerkezetek. Mindez pedig egyszerűen megoldható az egyre elterjedtebb Wi-Fi es Bluetooth technológiáknak köszönhetően: a “surround sound"-ot kiadó háttér hangszórókat mára már nem elegáns drótokon keresztül rákapcsolni a “home theater"-re: ezt drót nélkül hozza a soktucatnyi elképesztő minőségű audio-vizuális lakberendező, akik a legfinnyásabb ízlést is kielégítő, egyéni stílust messzemenően követő “videoszobákat" mutattak be. Tudni kell az amerikai lakáskultúráról, hogy az egyre növekedő méretű és felszereltségű új építésű házak középső- és felső árfekvésű kategóriája már nem képzelhető el speciális akusztikájú, surround sound hatással multimédia - dvd filmek megfelelő minőségű nézésére épített audio-vizuális szoba nélkül a suburb-okben.


Még egy érdekesség: ne felejtsük el az amerikai életmód legfontosabb “ruhadarabját", az autót - ami a legfontosabb összekötőkapocs a munkahely és az otthon összeolvadó szigetei között. Nem meglepő, hogy a nagysávszélességű, műholdas adatátvitellel felszerelt digitális autó immáron teljes jogú munkahelyként vagy kényelmes otthonként is igencsak jó minőségben megállja a helyét. Hol van már az az idő, amikor a százdolláros elemes hűtőszekrény újdonságnak számított az autókba: a mozgó erődítményekre hasonlító óriási Suburban-el, Excursion-ok és a szupergóliát Hummer-ek világában bőven elfér a sokhangszórós, térhatású home theater - minőségű videótól a valóságos íróasztalnak is megfelelő workstation-ig minden amire a túlzásokra hajlamos amerikai vásárlónak szüksége lehet.


Moore törvénye a szórakoztatóiparban


Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Intel alapítójának törvénye az egyre gyorsuló chipkapacitásról (lásd Prim - link az Intel újra-fókuszálását a fogyasztói elektronikai iparra), amik az egyre gyorsabb Intel Pentium - és más márkájú chipeket eredményezett, kombinálva az egyre nagyobb flash memory kártyákkal, fény-visszaverő chip-ekkel, egyre inkább az a vallásos meggyőződése támad a szemlélőnek, hogy minden manipulációs, szemnek-fülnek a befogadására elképzelt film- és videoművészeti, megjelenítési fantázia magától értetődően valósággá válik a közeli jövőben. A tömegek számára is, nemcsak Hollywood ínyenceinek.

Hol lesz az agyközpontja az új lakásnak?

Kibontakozni látszik egy elkövetkező óriási csata globális cégóriások között: ki és mi lesz a sztenderdje a Wi-Fi / bluetooth / vagy a legújabb ultra wideband (amit a Toshiba és a Samsung dobott piacra) forradalom egyenes következményének, a lakás irányító központjának? Homlokegyenest ellenkező az elképzelése például a Microsoft - nak (persze az óriás szeretné elfelejteni elvetélt próbálkozásait, például a sokak számára teljesen értelmetlen WebTV-t - amikor is a mérnökök elfelejtették, hogy a kisbetűs internet oldalait lehetetlen egy tévéképernyőn elolvasni három méterre a képernyőtől) vagy a Sony-nak. A Microsoft természetesen PC-t akar látni az intelligens ház központjában, míg a Sony egy médiaközpontot. Az igazság valahol a kettő között lesz, természetesen - PC képességekkel rendelkező digitális “agy" működteti majd a közeljövő lakótereit, amit természetesen egy fogyasztói-elektronikai cég varázsol majd egyszerűen kezelhetővé és “fogyasztóbaráttá". A magam részéről inkább a Sony mellett teszem le a voksomat - nemcsak az alapján, hogy ez a fogyasztóbarát márka még ócska és összecsapott terméket nem dobott a piacra. Ami miatt szkeptikus lennék az a “core competence" hiánya ezen a területen a Microsoft részéről. Nézzük csak a legújabb “slágernek" marketingelt termékét, a Spot karórát (amit a Bill Gates a tőle megszokott lendülettel mutatott be, ahogy a legutóbbi néhány kissé gyengére sikerült próbálkozást - beleértve az MSN legutóbbi 400 millió dolláros AOL-ellenes reklámhadjáratát, amit félúton le kellett állítani a teljes érdektelenség miatt). A Spot karóra arról nevezetes, hogy az időjárást jelenti a hordozójának, és mellesleg az időt is mutatja. Na most hiába nemzeti sport Amerikában az időjárás megtekintése, azt nem szükséges minden pillanatban kivetíteni az ember csuklójára: ha valaki annyira kíváncsi rá, akkor egy ingyen számon felhívhatja az időjárás-jelentést bármikor... Ez a termék valószínűleg kiváló technológiára és mérnöki szakértelemre épül - viszont szükségtelen, nem hinném, hogy túl sok vevő lesz rá, ha végre elkészül, egy évvel a beharangozása után... Szimptomatikus a software óriás gondolkodását tekintve...

Elemzők szerint a mai $1.5 milliárdos “home automation" üzlet 2007-re $3.8 milliárdra nő majd. Ez persze mindössze csekély százaléka a 101 milliárd dollárra taksált fogyasztói elektronikai üzletnek. Az első próbálkozások nagyon meggyőzőek, logikusak és használhatóak: kedvencem az ébresztő óra, amelyik nem a szokott hírprogrammal vagy zenével ébreszt, hanem az interneten keresztül programozható, személyre szabott hírösszefoglalóval. Ez az “értelmező híróra" egyébként három hónap múlva kerül a piacra, a gyártó másik termékével a digitális információt “elolvasó" mikrohullámú sütővel, amelyik ideális hőmérsékletre melegíti fel a terméket a csomagra kódolt információ alapján.

A termék logikája kristálytiszta: abban a pillanatban, amikor a kényelmes 21. századi digitális polgár felébred reggel az ágyában, az elektronikus rendszer segítségével tudja elindítani a napját a leggyorsabban és leghatékonyabban: a zuhanyozó beállításától (hogy ne kelljen a csövekben megrekedt víz felmelegedésére várni) az autó beindításáig (hogy előre felmelegedve várja a gazdit). Vagyis az első elektronikus vezérlő micsoda, amit megérint az ébredező digitális fogyasztó, legyen az egyetlen, amire igazán szüksége lesz napközben. Ezek a kényelmet szolgáló megoldások már megvehetők egyenként, viszont egyetlen személyes kommunikációs, digitális command post-ról irányítva logikusan, egyszerűen, egyszerre lesznek irányíthatók és koordinálhatók. Ami még egyszer 25%-os vagy magasabb produktivitás emelkedéshez vezet majd, a prioritások kényelmes, intelligens újrarendezésével amíg a szerencsés fogyasztó alszik. Például ha a személyes kommunikációs rendszer sürgős üzenetet kap az éjszaka során, akkor lehet ezzel kezdeni a napot, az üzenetet a zuhanyozóban meghallgatva, ha éppen ehhez van kedvünk, vagy a sürgősként megjelölt email-eket reggelizés közben meghallgatni - ezek a tevékenységek néhány éve még sci-fi-be illő álmokként szerepeltek, mára pedig már csak idő kérdése, hogy elérhető áron piacra kerüljenek. Arról nem is beszélve, hogy ezek a technológiák mennyivel élvezetesebbé változtathatják a napunkat az ébredés első pillanatától kezdve: az eddig csupán milliomosok játékszereként szereplő digitális televízió-monitor fal nemsokára elérhető lesz az átlagembernek is, aki éppen erről álmodozik, hogy klasszikus festményeket vagy éppen a Sziklás hegységet szeretné látni a hálószobájában.

Íme néhány kedvenc (amiknek fényes jövőt jósolok az elkövetkező egy-két évben). Amit kiemelek az magától értetődően az én ízlésemet tükrözi, hiszen húszezernél több új termék közül lehetett választani. Ebből a listából is látszik, hogy a Consumer Electronics kategória meghatározása igencsak egyszerű lett: minden, ami a munkahelyen, az otthonban vagy a kettő között a fogyasztó életét, produktivitását segíti az ehhez az iparhoz tartozik. Vagyis egy kategóriában találja magát a Sony és a Microsoft, a Panasonic és a TiVo.

Az “énközpontú" ciklus az amerikai gazdaságban



Sokat cikkeznek és beszélgetnek mostanában a szeptember 11. sokkját kiheverő amerikai gazdaság új ciklusáról. Köztudottan szeptember 11. az otthon, a család kényelme felé fordította a polgárok figyelmét. Ennek eredménye a soha korábban nem látott otthon- felújítási és szépítési roham. Milliók építettek új uszodákat, rendeztek be díszkerteket, vettek új elektronikus berendezéseket, hogy még kényelmesebbé tegyék a már eddig is túlzásoktól nem mentes módon berendezett átlag amerikai lakóházat. Ezt követi most az “énközpontú" vagy “önközpontú" ciklus: kezdődött az autógyárak elképesztő ajánlataival, amelyek milliókat csábították új autó megvásárlására, és folytatódik most a mindennapok kényelmét kiteljesítő elektronikus termékek egész hadseregének a felvonultatásával. Mindeközben egyre többet és jobban sikerül dolgozni és élni, kihasználni a meglévő perceket és tovább csökkenteni a haszontalanul, várakozással elpazarolt időt.

A konferencia divat-sztárja: minden idők legszebb és praktikusabb konferencia-táskája

Először is annyit erről a termékről, hogy low tech. Semmi köze a magas és fejlett technológiához, egyszerűen a konferenciajárók életének kellemesebbé tételéhez járul hozza a maga egyszerűen értelmes módján. Ez nem az a mindentudó táska, amit szintén több ázsiai gyártó is bemutatott, laptop, mobiltelefon és minden más elektromos szerkezet feltöltésére képesen, hanem egy sokkal egyszerűbb hátizsák-féle, ami nagyon is megér egy misét.

Ez a táska először is gyönyörű, szemet gyönyörködtető. A színe nem a megszokott unalmas fekete és sötétkék, hanem divatos zöld színben készült. Ami akkor sem unalmas, ha már századszor látja valakinek a kezében az ember. Vállra vehető, kereken húzható, vagy kézben is vihető. Az oldalán két vizesüvegnek készített tasak található, amiből az egyik melegen (vagy hidegen) is tartja a beledugott műanyagpalackot. Természetesen külön védő-szivacs fedi a laptop-ot, hogy esetleg kisebb ütődés se okozzon kárt. A méretet is szabályozhatja a büszke tulaj, annak megfelelően, hogy a hagyományos módon gyűjtögeti a katalógusokat, avagy inkább marad az elektronikus info-cserénél.

Miért is részletezem ezt a szemlátomást stratégiai következmények nélkül piacra dobott, egyszerű terméket (ami nagy valószínűséggel Kínában készült, természetesen fillérekért)? Azért mert a termék filozófiája példaszerű: keresve se lehet olyat kitalálni, ami hiányzik a sokféle használati lehetőségből, amiből mindenki számára sikerül ideális megoldást találni. Nem csoda, hogy úgy vették a konferencia boltjában a látogatók, mint a cukrot, hiszen a sok mérföldes gyaloglást tette úgy elviselhetővé, hogy a jövőben is használható lesz. Ilyen magasra tették a mércét a CES 2004-en a szervezők... Ez az a fogyasztóközpontúság, ami a legegyszerűbb és legunalmasabb tömegtermékből, a táskából is új értéket, izgalmas “műtárgyat" tud varázsolni.

Ugyanez a filozófia vezérelte azokat a tervezőket, akik olyan tévékészülékeket állítottak ki, amelyik a megszokott funkciók mellé MP3 zenét játszik, drót nélkül csatlakozik a kábeltévéhez, természetesen HDTV és plazma megoldású, lehetőleg minél nagyobb (az LG “Világon legnagyobb" méretű plazma tévéje 76 inches, míg a Samsung-é 80-as), természetesen fotókat is meg lehet tekinteni ezen a tévén, az interneten is lehet szörfölni, műholdas rádiót is fog és printer-t is építettek bele. Hiszen miért is kell dobozonként egy-két funkcióra minimalizálni az elektronikus környezetet, amikor egy dobozba ennyi minden belefér a mai chiptechnológiának köszönhetően? Ennek a gyártási iránynak a koreai - japán mamutokkal lépést tartó vezetője a Philips, amelyik a CES-hez kapcsolodó sajtótájékoztató- és cégbejelentés-özönben jelentette be a Yahoo! - val történő globális tartalomgyártási egyezményüket. Amivel csak egyetlen problémát látok: mitől lesz képes egy internet directory és portál még egy dobozgyártó arra, hogy interactive tévére programot készítsen, amikor ebbe már olyan óriásoknak tört bele a foguk, mint a Time Warner a maga többszáz évre elegendő filmarchivumával... De nem illik károgni, inkább örüljünk annak, hogy majdhogynem magányos európai madárként (persze ez túlzás, mert hagyományos európai brand-ek, mint a Blaupunkt vagy Siemens megjelentek) valaki labdába kíván rúgni ezen a szuperkompetitív piacon.

A jóslatom a jövő katalógusok cipelésére berendezett táskájával kapcsolatban: hamarosan napelemmel tölthető lesz, mint a mobiltelefont feltöltő esőkabát, amit már néhány hónap múlva meg lehet rendelni a boltokban - szintén nagy sikerrel fogadták ezt a ruhadarabot a show látogatói.

Komolyra fordítva a szót: az igazán fontos történet a CES-en nem a sok ezer szuper minőségű játékszerről, hanem az első igazán fókuszált, komolyan szinkronizált otthoni network megalkotása.

A tévéprogram-követő (Location free TV)



Miért is ne tudjunk befejezni egy filmet vagy tévéműsort a kádban ülve vagy a hálószobában, amit a nappaliban elkezdtünk nézni? Annyi kell, csak hozzá, hogy a készülékek “beszéljenek" egymással. A TiVo multimédia rendszere már ezt is ígéri, az eddigi PC-hez és Audió-felszerelésekhez kapcsolódó funkcionalitás mellé.

Mi a legizgalmasabb aspektusa? Amikor az utazó egy távoli szobában az otthoni megszokott tévécsatornáit tudja nézni az Interneten keresztül... Természetesen a mára már megszokott Wi-Fi hálózaton keresztül (WLAN Európában). És ha éppen egy családi eseményt kellett az út miatt kihagyni, akkor élő kamera közvetítéssel jelen lehet a távoli utazó a szuperokos tévékészüléken keresztül. Nagy megmérettetés körvonalazódik: a Sony terméke és sok más gyártó között. A digitális “hordozható videó program" termékcsoport egyik érdekes oldal-vagánya egy olyan termék, amelyik a kábelről vagy műholdról levett videó terméket azonnal a web-re tudja tenni élő közvetítésben is akár (természetesen hivatalosan csak “családi - baráti" használatra). Amit aztán a szerencsés rokonok például Hitachi plazma internetre épített tévén nézhetnek meg, ami szerény 1,080 sort sűrít (high definition, természetesen) 32 inch-es méretre, 14 wattos beépített hangszórókkal, amik subwoofer hatást is keltik, hadd szóljon a basszus hang az internetről - CD minőségben.

És ha már az audiónál tartunk, nem lehet nem megemlíteni a Pioneer versenyautóit, melyek a mennyezetről függenek az óriási audió-csarnokban, a feltuningolt, esetenként az utasoknak helyet alig hagyó autókban. Amik elképesztő térhatással, viszont a környezetet egyáltalán nem hangszennyezve teremtenek felejthetetlen zenei élményt az átlag amerikainak, aki napi több órát tölt az autóban, mely az ő legfontosabb “ruhadarabja", lakótere és munkahelye is.

Az információ ezerféle formában csomagolva, szállítva, megőrizve

Ahogyan kommoditálozódnak a hard disk-ek, úgy kerül szó szerint mindenhova egy hard disk. Nemcsak a PVR (Personal Video Recorder) technológiákat lehetett megcsodálni a TiVo legújabb nemzedékétől a 100 óránál több adást felvenni képes PC média center-ekig, hanem a zsebbe dugható tollakba, elemlámpákba, kulcstartókba, öngyújtókba satöbbi is bekerül egy hard disk - gyakorlatilag minden fontos információ egy zsebben elfér, és ráadásul úgy, hogy valami olyan tárgyba bújik bele ami amúgy is ott lenne. A kapacitása ezeknek a miniatűr hordozóknak mesés: egy hüvelykujjnyi darabra ezrével férnek rá rock slágerek. Mintha James Bond filmet nézne az ember, ahogy a sok, kizárólag Ázsiában gyártott, ötletes hard disk megoldásban gyönyörködik. Nem is beszélve a számtalan hordozható biztonsági megoldásról, amiket ilyen mini-disk-ekbe bujtatva hoztak piacra a gyártók: ujjlenyomatot vesz a használóról és csak az adatbázisban erre felhatalmazottak használhatják a gépeket - avagy a drive meghatározott részeit (a többi úgy marad rejtve, hogy az avatatlan használó vagy hacker nem is látja.) Ez érdekes kombinációja a digitális - biometrikus - fizikai biztonság kombinációnak, amivel már fillérekért minden PC levédhető.

A PC-megsokszorozó

Egyetlen PC-hez több felhasználó lenne; egyszerre? Semmi probléma: lehet választani kettő vagy kettő és öt közötti számú felhasználók egyidejű PC használata között. Szerintem a termék oktatásügyi- avagy kisméretű üzleti felhasználása mellett a kisméretű lakásokban (vagy pénztárcákkal) élő nagyobb családosok számára roppant népszerű lesz a termék). Az árazást is megosztották velem: úgy tűnik, hogy megúszható néhány száz dollárból. Ez is igazolja az átfogó trendet: az árak elfogadhatóak vagy zuhannak, a minőség pedig nő.

Apple / HP együttműködés - egy tabu vége



Az Apple - ról elképzelhetetlen lett volna, akár néhány hete is, hogy megtörje az “Apple only" tabut. És lám, a CES-en Steve Jobs es Carli Fiorina megegyeztek: az Apple nagysikerű iPod-jat az HP kezdi árulni, amit az Apple HP márkajelzéssel gyárt le. Viszonzásul az HP PC-k egy Apple icon-nal felszerelve csábítják majd az iTunes online zeneboltba a használókat. Érdekes világban élünk, ahol a flexibilitás és sebesség meghatározó az üzletfejlesztésben.

AOL diszkont termék

Kissé lekésve, 2 millió használó elvesztése után dobja piacra az AOL a Netscape márkanév alatt a leárazott szolgáltatását -- $9.95 / hó áron. Ez majdnem a harmada a zászlóshajó AOL alig harminc dollár alatti havi díjának. És kevéssel a bejelentést követően újabb hír: egy dollár alatti bevezető áron lehet majd az AOL Broadband használóinak Warner Brothers, TNC es HBO filmeket nézni a network-on: ez zseniális ötlet, végre valami amit nem tudnak a versenytársak lemásolni!

“Next Generation" home bemutató

Ebben a jövőbeli otthont bemutató termékben legjobban az tetszett, hogy nem valami újgazdag techie milliomosnak lesz az otthona hanem, hogy az építők a Las Vegas környéken élő, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő Opportunity Village-nek ajándékozták a sokszázezer dollár értékű technikai csodát. A teljesen egységesített hálózat által működtetett otthonban a kávéfőző beszélni tud a hűtőszekrénnyel, ha éppen szükségét látja, hogy újratöltsék - és a hűtőszekrény listázza az ajtaján, hogy mi található benne. Ha valamelyik ételből - italból kezd kifogyni, akkor erről email-t is tud küldeni az okos gép. Vagyis amit háziszolgák és komornyikok szoktak királyok és arisztokraták számára elvégezni az mára elérhető közelségbe került az átlagembernek - és még van aki a technológia túlfejlettségére panaszkodik. Ebből is látszik a legfontosabb “mellékhatása" a technológia fejlődésének: demokratizál és korábban a kevesek számára fenntartott életszínvonalat és kényelmi szolgáltatásokat terjeszti ki a tömegek számára.

Video scaling systems

Ez a termék az HDTV felbontásánál is elképesztőbb minőségű, pofonegyszerű megoldás. A digitális rendszer bármelyik kábeltévé vagy műholdas tévéadó adásba “bedugható", és a kivetítő rendszer hihetetlen felbontású képet eredményez. Mindez már néhány ezer dolláros áron, koreai gyártásban - ugyanannyi az élménytől elbűvölt sóhajt aratva le mint a hetvenezer dolláros óriás laposképernyők...

Műholdas rádiók versenye

Érdemes megemlíteni, hogy a műholdas rádióadók nagyon komolyan képviselték magukat a CES-en: a washingtoni XM Rádió, a részvénypiacok idei csodagyereke, és az akadozó new york-I masohegedus Sirius roppant ambiciózus terveket jelentett be: a helyi és nemzeti szintű autó- és lakásba szerelhető, valamint hordozható műholdas rádió melle hamarosan elkezdik a televízióadások sugárzását is. Nemsokára 600 tévécsatornát nézhet az úrvezető az autójában, beleértve a helyi híreket és sportközvetítéseket (amik errefele mindennel fontosabbak, természetesen, bármerre is jár az utas.) Azt nem is említve, hogy két légitársaság is kezdi perceken belül a szolgáltatást a levegőben. Érdekes módon a Jetblue es az AirTrans, nem pedig valamelyik tradicionális, öreg cég.

Gyereklokátor (és persze kutyára / macskára is alkalmazható)

Praktikus termek a gyerekek ruhájára kapcsolható, GPS - szel felszerelt chip aminek segítségével az aggódó szülők mindig tudhatják, hogy merre csatangol a gyerek. Mindez az interneten vagy pedig a mobiltelefonon is látható.

Hölgyek előnyben!



Még egy tabu ledőlt: 2003-ban, a történelem során először a gyengébb nem tagjai többet költöttek fogyasztói elektronikai termékekre, mint a férfiak. Amitől az idei CES - re fel is ébredt a szakma, és stílus- és szemléletváltást is hozott a termékdesign-ban. Kisebbek, kerekebbek, szebbek lettek az elektronikus szerkezetek, könnyebbek és jobban elférnek a hölgyek kézitáskájában. A hatalomátvétel megkezdődött a férfiak fellegvárának számító fogyasztási elektronikában is - kis késéssel az autóipar után.

Kétféle termékcsoport sikerét lehetett megtapasztalni az expo alatt: az egyik arra irányul, hogy több időt tölts el egy tevékenységgel, mert sokkal kellemesebbé, hatékonyabbá teszi azt - a másikfajta termék pedig azt célozza, hogy többet tudjál elérni ugyanannyi idő alatt ,amíg tévét nézel. Mindezt pedig realista módon, a fogyasztó hétköznapi, mindennapi érdekeit szem előtt tartva, nem pedig az Internet buborék korában megszokott elképzelt jövőbeli igényeknek megfelelni próbálva.

Az Expo-n kívüli show-lehetőségek

Persze akinek volt energiája végignézni a sok ezer kiállított és beugrani néhány világszínvonalú bulira (például Carlos Santana is játszott), az expo-t kívül is talált magának időtöltésre alkalmat.

Misem jellemző jobban a CES sikerére, mint a $600,000 összdíjazású, $100,000 fődíjjal járó videojáték világbajnokság megrendezése Vegasban, a CES-szel egy időben. Aki éppen stílszerűen lazítani óhajtott a leróvott mérföldek után az izgulhatott a világ minden tájáról befutott bajnokok tornáján. És még egy jelzése annak, hogy ez a világ expo micsoda vonzerőt jelent: most már másodszor a CES-szel egy időben rendezik meg a pornóipar éves összejövetelét a konferencia központ közelében lévő, elképesztően gyönyörű Venetian szállóban - egyesek szerint azért, hogy a pornóipar szakemberei első kézből ismerkedhessenek meg a legújabb elektronikus játékszerekkel - mások szerint fordítva, hogy a sok ezer technológus tanuljon a pornóvállalkozók újító szelleméből.

Kényelmesebb, kellemesebb mindennapok a közeli jövőben

A CES idei felhozatala hihetetlenül gazdagnak, és praktikusnak bizonyult. A legígéretesebb tanulság az, hogy a termékek többsége az átlagember számára elérhető áron, a legközelibb jövőben a mindennapok része lesz. Micsoda felszabadító élmény játszani és az élet úgynevezett “egyszerű örömeit" mániákusan tovább javító szerkezetekkel megismerkedni egy recesszió utáni, optimista gazdaságban. Egy ilyen kiállítás után világos a válasz, hogy az amerikai gazdaság nagyobbik részét kitevő fogyasztói - vásárlói költekezés nem fog egyhamar megállni - amíg a gyártók ilyen fantáziával és ennyire elérhető áron képesek az álmokat valóra váltani - tömegmennyiségben.

Laszlo Horvath

President, ActiveMedia

www.activemedia.com