A Sharp profitja 27,2 százalékkal nőtt

MTI Sajtóadatbank, 2004. február 3. 09:42
A japán Sharp Corp. elektronikai csoport a tavalyi utolsó negyedévben 17,76 milliárd jen (168 millió dollár) tiszta nyereséget szerzett, 27,2 százalékkal többet az egy évvel korábbi 13,97 milliárd jennél.

A működési eredménye 32,73 milliárd jen volt 29,2 milliárd után, a forgalma 580,46 milliárd jenre nőtt az egy évvel korábbi 526,12 milliárd jenről. A tavalyi üzleti első háromnegyed évben, vagyis december végéig a Sharp tiszta nyeresége 45,7 milliárd jen volt az egy évvel korábbi 36,8 milliárd helyett. Az egész üzleti évre, azaz március végéig 57 milliárd jent jósoltak hétfőn, ugyanannyit, mint korábban.

Az eredmény gyors növekedését az utóbbi idő sztárcikkeinek, a folyadékkristályos képernyők és a kamerával fölszerelt mobiltelefonok népszerűségének tulajdonították a hétfőn kiadott időközi jelentésben. A társaság korán kezdett beruházni a folyadékkristályos képernyők gyártásába, így 2002-ben még övé volt a piacnak majdnem a fele, de tavaly a dél-koreai Samsung és a holland Philips már csökkentette lemaradását. A kissé későn ébredt japán Sony ugyancsak gyorsan felzárkózott: a világon elsőként kezdte meg a hatodik generációs folyadékkristályos képernyők gyártását a múlt hónapban.

A Sharp Corp. hétfőn 1896 jenen zárt a tokiói értéktőzsdén, 8 jennel, 0,42 százalékkal olcsóbban, mint pénteken.