Elérhető árú 64-bites számítástechnika közepes méretű vállalkozásoknak is a HP-Microsoft párostól

Hûvös Imre, 2004. február 19. 17:46
A HP és a Microsoft közös sajtótájékoztatójukon olyan iparági szabványokon alapuló 64-bites rendszer forgalmazását jelentett be, amely a nagyvállalati körön kívül immár a közepes méretű vállalatok számára is elérhetővé teszi ezen rendszerek használatát.
A kedvező ár-érték arányú, teljes 64 bites, windowsos megoldások a HP, a Microsoft és az Intel sokéves együttműködése révén egyfajta iparági szabványos környezetet eredményeznek. Az egymáshoz optimalizált komponenseket a gyártók nagy mennyiségben képesek előállítani, ez teszi lehetővé a költségek csökkenését.

A több mint egy évtizede, a Digital által elindított 64 bites forradalom mostanra új szakaszába érkezett. A ma bejelentett megoldások révén a hazai közepes méretű vállalatok is reálisan gondolkozhatnak a nagy számítási igényű, jellemzően adatbázis-kezelő vagy integrált vállalatirányítási rendszereik 64 bites környezetben történő futtatásán. Ez a gyakorlatban a felhasználói kör nagyságrendi bővülését jelentheti.

A szabványosított megoldások közé tartozik a HP Integrity rx1600, amely februártól kerül forgalomba Magyarországon. Az újonnan bevezetett eszköz 1,0 GHz-es alacsony feszültségű Itanium 2 processzorral, 512 MB memóriával és egy 36 GB-os merevlemezzel rendelkezik.

Az IDC szerint 2004 lesz az első olyan év, amikor valamennyi piacvezető IT szereplő a szabványalapú megoldásokban látja jövőjének zálogát. A szabványosítás a HP véleménye szerint olyan, hardver- és szoftvereszközöket, valamint szolgáltatásokat eredményező szemléletmód, amelynek elsődleges célja az ügyfél üzleti problémáinak megoldása.

Az újrafelhasználható elemek fokozatosságot tesznek lehetővé: segítségükkel a vállalat gyorsabban végrehajthatja a szükséges változtatásokat. A HP újabb Itanium-alapú megoldásokkal jelenik meg, újrafelhasználható elemeket vezet be a PA-8800 platformhoz, és ún. "pay-per-use" - vagyis felhasznált kapacitás szerinti elszámolásra épülő - finanszírozási konstrukcióval javítja ügyfelei számára a beszerzés rugalmasságát. Már eddig is számos vállalat, köztük a Fiat, a BMW és a Telecom Italia állította be az új HP megoldásokat adatközpontjába.

A HP szintén ma jelentette be a 64 bites környezet egy másik fontos elemét, a PA RISC-es eszközöket használó felhasználók számára kifejlesztett új szervereket és tárolóeszközöket. E megoldások a 64- bites világ nagy felhasználói számára jelentenek újabb lehetőségeket.

A ma ismertetett új 64 bites szerverek és új megoldások az alábbiak:


Összefoglalva, a következő előnyöket lehet kihasználni az új megoldások révén.

A 32 bites technika 232 bittel 4 GB memóriát tud kezelni, a 64 bites technika elméleti felső határa terabájtokban mérhető, a gyakorlatilag működő alkalmazásokban jelenleg 512 GB valósul meg, ami nagyságrendekkel több.

32 bites megoldással egyidejűleg 32 processzort lehet kiszolgálni, ami, ha nem elegendő, oldalra bővíthető, azaz több gépet lehet egymás mellé sorolni. Így viszont a nagy adatbázisokat szét kell particionálni, ami lassítja a hozzáférést; 64 bittel a szerver felfelé bővül, azaz egy rackben 64 processzor ül, és, hála a nagy operatív tárnak is, sokkal kevesebbszer kell a merevlemezhez fordulniuk.

Ami már a 64 bites Itaniumok és PA RISC processzorok érdemén túlmutat és a HP-megoldás újdonsága, az a nagyfokú skálázhatóság. Akinek jelenleg PA RISC alapú gépe van, az gyakorlatilag egyedül a processzor cseréjével upgrade-elhet az újgenerációs PA processzorokra, de hasonlóan olcsón és a "vas" javarészének megtartásával áttérhet a legújabb Itanium alapra is, és mindezt évekig újra meg újra bővítheti. Az új rendszerek ugyanolyan elemeket használnak, mint a HP Integrity rendszerek, így bármikor gond nélkül átállíthatók Itanium-alapú platformokra. Ilyen közös elemek pl. a cellakártyák, a memória és a HP zx1 és sx1000 lapkakészlet. Processzorszinten a PA-8800 processzor az új Intel Itanium rendszerbusszal dolgozik. Az Itanium-bázison pedig, a digitális kompatibilitás jegyében, megtartva a korábban installált alkalmazásokat, békésen futhat egymás mellett és egy időben több operációs rendszer, pl. Windows és HP Linux. (Nagy erő a piaci verseny! - mondja e cikk szerzője.) A kliens oldalon futó Windows XP is megkapja a 64 bites támogatást.

A számítási sebesség növekedése melletti költségcsökkenésre példa, hogy míg 1996-ban a HP-nél kb. 110 dollárba került egy tranzakció, ez 2003-ban kb. 7 dollár volt 800.000 tranzakció/mp mellett.

Végül a sajtótájékoztató résztvevői egy kis bemutatóban is részesültek. Egy 32 bites SQL szerver 2GB operatív tárral és egy 64 bites szerver 32 GB tárral egy időben ugyanazt a feladatot hajtották végre: egy 7GB-nyi adattábla beolvasását. Első futásra (amíg a cache üres volt) a két gép nagyjából egyformán 180-190 másodperc körül teljesített. Második futásra a 32 bites maradt a 195 mp mellett, a 64 bites eredménye 74 mp volt.