Az amerikai hadsereg virtuális glóbuszon fog gyakorlatozni

forrás Prim Online, 2004. február 23. 20:53
A There számítógépes játékokat gyártó cég virtuális " Föld-szoftvert" készít az amerikai hadsereg számára. A részletes szimulátor-program valódi földfelszín-adatbázis alapján, leegyszerűsítés nélkül készül. Az első teljes változat szeptemberben fog megjelenni.

A nagyra törő terv a jövő konfliktushelyzeteinek megoldásában segítheti az amerikai hadsereget, mivel azok elemzők szerint egyrészt nem hagyományos értelemben vett csatákból fognak állni, másrészt kisebb volumenűek lesznek, mint a korábbi háborúk. A There képviselője szerint a megalkotandó világ nem egy játékprogram, inkább egy tartós, több felhasználó által igénybe vehető virtuális környezet lesz. A terepen nemcsak ütközeteket, hanem például felderítést, járőrözést és általános tervezési műveleteket is lehet majd gyakorolni. Ezenkívül több olyan eszközzel is fel kívánják szerelni a mesterséges Földet, amelyek tovább segíthetik a katonák és kiképzőik munkáját.

A BBC által megszellőztetett terv szerint az egész bolygót modellezni kívánják, így lehetséges lesz majd teljes, valódi nagyságrendben megjelenített országokat, vagy akár kontinenseket virtuálisan bejárni. A There szoftverfejlesztő az Egyesült Államok hadseregével együttműködve azon is dolgozik, hogy a tömegek, vagy járművek lehetséges viselkedését valósághűen szimulálják.


A program szépséghibája, hogy egyelőre az egyetlen részletesen kidolgozott virtuális helyszín Kuvait Város. A Föld-szoftvert először tavasszal fogják kipróbálni Irakból hazatérő alacsonyabb rangú tisztek és altisztek.

Milkovits Gábor