Cseppfertőzéssel terjedő férgek

Geza Papp, 2004. február 28. 10:40
Azt, hogy az influenzát vagy az altípusos vírusos tüdőgyulladást el lehet kapni beszélgető partnerünktől, már mindenki számára természetes, és védekezünk is ellene: vagy azzal, hogy maszkot hordunk a pekingi utcákon, vagy nem megyünk moziba, nyilvános helyre, nem cseverészünk senkivel járványos időszakban... Kevesebben tudják, hogy az internetes csevegés sem veszélytelen, járványos időszakokban bizony súlyosan ágynak dőlhet számítógépünk, ha nem vigyázunk. Az alábbiakban erről lesz szó, előtte azonban engedjenek meg az olvasók egy kis lélektani eszmefuttatást az online csevegés természetrajzáról.
A hálózat, és azon belül is a csevegőrendszerek megszületésével és elterjedésével párhuzamosan egy pszichológiai változás tanúi is lehettünk: ezen rendszerek résztvevői rövid idő alatt egy külön mikrokultúrát alkottak, ahol az egymással kommunikáló személyek személytelenek, anonimok. A kommunikálás ez esetben csaknem kizárólag írást jelent - ami kényelmi szempontból rövidítésekkel és érzelmek kifejezésekre alkalmas jelekkel, smile-ekkel "gyarapodott", ezzel is különbséget téve a valóságtól. Tehát anonim emberek kommunikációjáról van szó, olyanokéról, akik a valódi világukban lehámozták magukról igazi identitásukat, felépítették külön "cyberego"-jukat, ami olyan, amilyet szeretnének, elvárnának maguktól. Az új énjük levetkezi rossz tulajdonságaikat, esetleg testi hibáikat stb. Ezzel élnek (élünk) a - hálózat technikai kötöttsége, egyszóval elérhetősége miatt - zártnak mondható világában egymással, egy sajátosan arc nélküli közösségben sajátos intimitásokkal és szabályokkal. Abban a világban, melyet önmagunknak alkottunk, alakítottunk, és amelyet elzártunk a "valódi világtól", annak minden gondjától és problémáitól. Zárt, önalkotta világunkba ezekből a gondokból, problémákból azok jutnak be, amiket beengedünk. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez a "cybervilág" problémamentes, csak azt, hogy itt a gondok más jellegűek, sajátosak.

Mindez még távol áll a mesterséges intelligencia (A. I.) tudományától, de annak legrégibb gyökerei és a vázolt modell hasonlítanak (Arisztotelész ismeretelmélete, Logika c. műve, Kopernikusz univerzummodellje - de idesorolnám Descartes Meditations. c. munkáját is.)

Az általunk kitalált "valakit" ebben a világban elfogadják vagy elutasítják. Gond az utóbbi esetben sincs - épül egy új "cyberego". Egy bizonyos határig az anonimitás, a "szerepváltás új énbe költözéssel" nem ártalmas, sőt egy határig hasznos: a "kreált én" alkalmazásával levezetődnek fölös energiák, felgyülemlett feszültségek, szorongások. "Abban a világban" olyan vagy, amilyen a valóságban szeretnél lenni. Megszűnik a "Nevem senki ...", illetve "Neve, ha van, csak áruvédjegy..." állapot. Ebben segít még a "netszleng" - ami a hálózaton elfogadott, megkülönbözteti ezt a világot még kifejezésmódjában, kommunikációjában is. Ha mindezt visszahelyezzük a "valódi világunkba", jelentős része elveszti értelmét, mert a kommunikáció fő tere a beszéd, amiben nincs ok a sok rövidítésre, a beszédben pedig nem "írott jelekkel" fejezzük ki érzelmeinket.

Így kapcsolódik és válik el egymástól ma még csaknem teljesen a "hálózat világa" és a valóság, veszti még értelmét a "hálózaton" használt szleng egy része, az ott használt jelek, kifejezések. Egyelőre. Mert bizonyos apró átfedések már vannak. Gond igazából csak akkor van, ha a tökéletesre épített "cyberego" a valós világban tovább él, kommunikációs csatornáival együtt. Ez távol áll az esetek többségében minden nagy pszichiátriai kórképtől, távol áll a skizofréniától, a parafréniától stb. Ez egyszerűen "az a bizonyos" függőség az összes jelével együtt, rárakódva azzal a neurotizáló tényezővel, ami a "kreált én" és a valóság konfrontációjából adódik. (Ilyenkor javallott pszichiáter felkeresése.)