Bécsben is céget alapít a KÜRT

forrás Prim Online, 2004. március 22. 10:09
A magyarországi KÜRT Rt., a KUERT Information Security Group (ISG) alapítója, májusig második leányvállalatát is megnyitja az Unió határain belül, Németország után Ausztriában.

A magyarországi KÜRT Rt., a KUERT ISG alapítója, 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését. A világon az elsők között fejlesztette ki adatmentési technológiáját, amellyel szinte azonnal a világ adatmentő cégeinek élvonalába került. A KUERT ISG 2003. januárjában indította el Nordwestphalia-ban, Bochumban 1 millió eurós beruházással németországi leányvállalatát, a KUERT Datenrettung Deutschland GmbH-t, amely eddigi működésével minden előzetes elképzelést és tervet felülmúlt. Univerzális adatmentési szolgáltatásának üzleti sikere és a számos kormányzati megrendelés mellett az is jelzésértékű, hogy Németország hatodik legnagyobb egyeteme, a bochumi Ruhr-Universität, illetve az egyetem által alapított Ruhr-Secure, amely a Ruhr vidék legnagyobb IT biztonsággal foglalkozó egyesülése, a leányvállalat indulása után szinte azonnal együttműködési lehetőséget ajánlott fel a KUERT-nek.

A KUERT Datenrettung Deutschland kizárólag német munkaerőt foglalkoztat, így elmondható, hogy a KUERT ISG egy további szempontból is értékteremtő az Európai Unióban. Szemben ugyanis azokkal az uniós félelmekkel, melyek szerint a csatlakozó országok esetleges munkaerőexportja konfliktusokat okozhat, a KUERT ISG leányvállalata már másfél évvel az új országok csatlakozása előtt német lakosok számára teremtett munkahelyeket Németországban.

Hasonló a helyzet a KUERT ISG második Unión belül alapított leányvállalatának esetében is, amely áprilistól Ausztriában, Bécsben fogja a KUERT Groupnak a világ élvonalába tartozó adatmentési és információbiztonsági szolgáltatásait nyújtani. A német leányvállalathoz hasonlóan összesen 1 millió euró befektetéssel útjára bocsátott KUERT Datenrettung Österreich GmbH szintén kizárólag helyi munkaerőt fog alkalmazni, újabb munkahelyeket teremtve az Unióban.