Mobilszolgáltatók együttműködése a Vodafone ellen

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 30. 10:30
A már egy éve szövetkező német, spanyol, francia és olasz mobilszolgáltatók FreeMove néven holland bejegyzésű vegyes vállalatot hoznak létre. A négy alapító egyenrangú félként vesz részt a vegyes vállalatban és a szövetségben is.

 

 

Hírügynökségi jelentések szerint a T-Mobile, az Orange, a Telefonica Moviles és a Telecom Italia Mobile elsősorban a Vodafone térnyerése ellen akar fellépni, és az egységes, határokon átnyúló szolgáltatásoknál akarják használni a FreeMove márkanevet. A szövetség a várakozások szerint alacsony roaming-tarifákkal és új termékekkel rukkol ki.

 

A FreeeMove hétfői londoni sajtótájékoztatóján bejelentettek szerint a szövetség azt várja, hogy az együttműködés nyomán a hangforgalmuk évi 10 százalékkal nő majd, adatforgalmuk pedig a következő 3 évben évről évre megduplázódik majd.

 

A szövetség hétfőn bejelentette, hogy szerződést kötött a Motorolával és a Nokiával speciális telefonok szállításáról. A FreeMove a két cégtől 6 millió telefont vesz, és az átlagos készülék árak 10 százalékos csökkenését várja.

 

A FreeMove-ot alkotó négy cégnek 21 európai országban összesen 170 millió ügyfele van és a várakozások szerint 2005 karácsonyára a telefoneladások negyedét már a Motorola, Siemens szerződés keretében beszerzett telefonok teszik ki.

 

Egy versenytárs szövetség már korábban bejelentette védjegyét: a brit mmO2 Plc, az Enel olasz Wind és spanyol Amena érdekeltsége, valamint a Pannon GSM és norvég anyavállalata a Telenor, valamint az osztrák One, a svájci sunrise a Starmap Mobile Alliance elnevezést válaszotta.

 

A Starmap a szövetség a múlt hónapban olyan szolgáltatások nyújtását kezdte meg, mint a multimediás üzenetek továbbítása,, valamint az érintett kilenc országban utazó előfizetőknek nyújtott alacsony roaming-tarifák.

 

A hírügynökségi jelentése szerint számos elemző úgy véli, hogy az új szövetségeknek nehéz lesz csökkenteniük a Vodafone előnyét - nem kis részben a vezetési stílusokban meglévő ellentétek miatt.