A francia lemezkiadók az internetszolgáltatókat is perelnék

Kiss Ádám Zoltán, 2004. április 1. 11:00
A Syndicat National de l'Edition Phonographique (SNEP) nevű, a francia lemezkiadókat tömörítő szövetség bejelentette, hogy a nemzetközi és az amerikai társszervezeteket másolva egyéni felhasználók elleni perekre készül, ám egyben egy lépéssel tovább is megy, az internetszolgáltatókat is bepereli, ha nem építenek be tartalomszűrőket hálózataikba.
A SNEP indoklása szerint ha a szolgáltatók nem élve a technikai lehetőségekkel, megkerülik a z internetes tartalom szűrését, akkor tulajdonképpen segédkeznek az illegális fájlmegosztásban, így jogilag felelősségre vonhatóak. A szövetség szerint az internetes zenei fájlcsere rendkívül népszerű lett Franciaországban és 30 százalékkal kevesebb lemez értékesítéséhez vezetett. A tét valóban nagy, hiszen Franciaország méretéhez és lakosai számához képest meglepően nagy zenei piac, a világ negyedik legnagyobb forgalmú országa, ahol a kiadványok eladásainak visszaesése 2003-ban 14,6 százalékos bevételcsökkenést eredményezett, így tavaly már csak 2,1 milliárd euró volt a francia lemezpiac forgalma.