Túllépte a napi félmilliót az Origo látogatóinak száma

Vértes János Andor, 2004. április 2. 22:27
Ezen a héten többször is túllépte az Origo az 500 ezeres látogatói létszámot, ami a legnagyobb magyarországi portál forgalmában hétköznapi rekordnak számít. Bár az e témában kiadott sajtóközlemény (és ennek nyomán több portál híre) téved, amikor úgy véli, hogy a magyar internetezők 60 százaléka kereste fel ezeken a napokon az Origót, a növekedés üteme akkor is jelentős, hisz míg 300 ezerről 400-ra egy év alatt nőtt a látogatói létszám, az újabb százezerhez négy és fél hónap is elég volt.

 

 

 

 

60 százalékkal kapcsolatos tévedés abból ered, hogy a sajtóanyag közreadói úgy vélik: a Medián Webaudit által mért összes látogatói szám azonos a magyarországi internetezők összlétszámával, és a félmilliót a Webaudit által regisztrált 870 ezer egyedi látogatóhoz mérik. Azt, hogy nagyon sokan látogatnak kicsi, nem auditált oldalakat, a több száz kisebb (és több tucat nagyobb) oldalt kiszolgáló Adverticum Adserver adatai mutatják, az általa mért úgynevezett "browser session" mennyisége több, mint duplája annak, mint amit az auditált oldalak önmagukban produkálnak.

Az félmilliós látogatói szám szép adat, és semmiképpen sem akarunk ünneprontók lenni, de azt a félreértést is el kell oszlatnunk, hogy mindez az Origo tartalmának (híreinek) köszönhető ez ennyi "olvasót" jelent. Az internetes portálok ugyanis nem csupán olvasnivalót, hanem egy sor szolgáltatást kínálnak. Március 30-án például, amely már a második olyan nap volt, amikor félmillió fölé ment az Origo látogatóinak száma, az egyes oldalakra a következő látogatói számok jutottak:

 

Freemail 305.900

Nyitólap 168.398

Közösség 97.188

Vizsla 82.954

Játék 15.408

Kereskedelem 14 300

Egyéb oldalak 8.156

Magazin 84.957

Aktuális oldalak: 135.225

 

(Ez együtt több, jóval mint félmillió, de egy ember több részcsoportba is bekerülhetett, hiszen lehet, hogy a leveleit is megnézte, egy hírt is elolvasott, és mivel egykoron mondjuk az Axelerótól vásárolta az előfizetését, a kapott CD-ről letöltött böngészőben még most is az Origó a nyitólap...)

A részforgalmak jól mutatják, hogy azok, akik az Origóra levelezni, beszélgetni, játszani, keresni, vásárolni mentek március 30-án, sokkal többen voltak, mint azok, akik a magazint vagy az aktuális híreket "olvasgatták", és bizony az "igazi olvasók " számát is nehéz megbecsülni, mert a kis táblázat záró sorából még sokat ki kell vonnunk (például azokat, akik mondjuk a TechBázison belül nem informatikai híreket olvastak, hanem szoftvert töltöttek le).

 

Ráadásul, ha azt is megnézzük, hogy egy látogatóra a különféle hírcsoportoknál többnyire átlagosan három oldal-letöltés jut, vagyis egy olvasó három cikket olvas el, és hozzátesszük, hogy az Origot nem egy napilappal, hanem egy napilappal plusz egy sportújsággal, plusz egy műszaki magazinnal plusz egy női lappal plusz egy informatikai szaklappal stb. kell összemérni, akkor azt kell mondjuk, hogy az internetes hírszolgáltatás még nem körözte le a napilapok olvasottságát...

(Persze azért a nyomtatott sajtó kezdhet aggódni, sőt: ... már folytathatja is az aggódást...)