Megkezdi munkáját a távol-keleti szoftverfejlesztési együttműködés

Milkovits Gábor, 2004. április 3. 10:22
A három ország: Dél-Korea, Kína és Japán kormányai még tavaly ősszel eltervezték, hogy közösen fejlesztenek majd ki olyan saját nyílt forráskódú szoftvereket, amelyek a Microsoft Windows sikeres alternatívái lehetnek.

 

 

A három kormányzat informatikai illetékesei az első, pekingi találkozón az együttműködés általános alapelveit valamint a közös szabványokat tervezik lefektetni, illetve a fejlesztési eredmények, a technológiák és az emberi erőforrások megosztásáról is szeretnének megállapodást kötni. A konferenciát még az idén két másik követi majd, Dél-Koreában és Japánban. A tavaly szeptemberi előzetes megállapodás értelmében japán indítványra a három távol-keleti országban olyan olcsó és megbízható nyílt forráskódú operációs rendszereket szándékoznak kidolgozni, amelyek a Linuxhoz hasonlóan szabadon másolhatók és módosíthatók. A japán sajtó közlése szerint a szigetország kormányzata 1 milliárd jent kíván a projektre fordítani, amelybe bevonnák a helyi számítógépes és fogyasztói elektronikai gyártókat is - olyan nagy világcégeket, mint a Sony, a Matsushita, vagy az NEC.

 

Kínában és Koreában a kormányok a fejlesztési projekttel párhuzamosan egyre erősebben támogatják a nyílt forráskódú megoldásokat. Koreában például 2007-ig a kormányzati és az ahhoz kapcsolódó szervezeteknél a jelenleg használatos Windows-alapú PC-k jelentős részét nyílt forráskódú rendszert használó gépekre tervezik lecserélni, ezáltal évente mintegy 300 millió dollárt takarítva meg a költségvetésnek.