Alkotmányvita a DVD-másoló szoftver perében

Kiss Ádám Zoltán, 2004. április 3. 20:58

A 321 Studios kétszeresen is betiltott DVD-másoló programjának ügyében a vállalat fellebbezett, megkérdőjelezve a szerzői jogi törvény alkotmányos voltát.

A 321 Studios szoftvervállalat olyan programot fejlesztett ki, és forgalmazott az USA-ban, mely tökéletes minőségű másolatok készítését tette lehetővé gyári védelemmel ellátott filmekről. A szoftver piacra kerülése után azonnal a nagy hollywoodi filmstúdiók kemény ellenállásába ütközött, és mind Kaliforniában, mind New Yorkban két külön eljárás keretén belül megtiltották a termék forgalmazását. A 321 Studios most fellebbezett, de nem formai okokra hivatkozva, szeretnék elérni a szerzői jogi törvény hatályos pontjainak felülvizsgálatát, mivel azok a vállalat véleménye szerint ellentmondanak a törvénykezés alapjául szolgáló alkotmánynak. A szoftvercég érvelése szerint minden állampolgárnak alkotmányos joga, hogy saját használatra biztonsági másolatot készítsen DVD filmjeiről, és ez szükséges is, hiszen a filmek ára jóval a nyers írható DVD-k ára fölött van. Ha tehát valaki nem készíthet ilyen másolatot, akkor az eredeti sérülése esetén kétszer fizettetik ki vele a költségek legnagyobb részét. A fellebbezési indítványokat már benyújtották mindkét bíróságon, és mivel a DVD lemezek piacán még nem volt példa hasonló perre, az eset messze vezető precedensértékű eljárássá válhat.