Tervei
szerint a Toshiba csoport üzemi nyeresége a 2007 márciusában befejeződő
pénzügyi évben 280 milliárd jen (2,63 milliárd dollár) lesz; a most befejeződött
év eredménye 140 milliárd jen volt. A Toshiba jelenleg a világ ötödik
legnagyobb lapkagyártója és jelentős szereplője az egyre növekvő képernyő
piacnak is; az elkövetkező három évben elkölteni szándékozott 1,1 ezer milliárd
jen tőke felét ezekre a területekre irányítják majd. A Toshiba tavaly 274
milliárd jent fordított beruházásokra, 355 milliárd jent pedig
kutatás-fejlesztésre.
A
Toshiba elnöke, Tadashi Okamura elmondta, hogy támogatni kívánják a
nehézségekkel küzdő személyi számítógép ágazatot is: céljuk, hogy már a most
megkezdődött pénzügyi évben nyereségessé tegyék.
A
Hewlett-Packard Co and Dell Inc agresszív árharca miatt a világ harmadik
legnagyobb notebook-gyártójának számító Toshiba a most befejeződött pénzügyi
évben három alkalommal is arra kényszerült, hogy csökkentse személyi számítógép
és PC-periféria ágazatának eredménykilátásait. Legutolsó előrejelzésükben 26,5 milliárd
jen üzemi veszteségre számítottak. A Toshiba a 2006/2007-es évben 6,2 ezer
milliárd jen csoportszintű bevételre számít: a 2003/2004-re vonatkozó becslés 5,65
ezer milliárd jen. A külföldi eladások arányát a jelenlegi 40 százalékról 50 százalékra
kívánják növelni; a tőkearányos adósság mértékét pedig 180 százalékról 100
százalékra akarják mérsékelni a Toshibánál.
A
kereskedés még a bejelentések előtt befejeződött a tokiói értéktőzsdén;
pénteken a Toshiba 485 jenen zárt, 1,62 százalékkal tegnapi záró értéke alatt -
csökkenése megfelelt a Nikkei 1,61 százalékos gyengülésének.