A dánok vezetnek az internethasználatban

Milkovits Gábor, 2004. április 20. 09:22
Egy sokrétű szempontok alapján készített felmérés szerint négy észak-európai nemzet, valamint Nagy-Britannia jár az élen az internethasználatban, közülük a legelső pedig Dánia.

Az IBM és az Economist gazdasági hetilap által elvégzett felmérés szerint az utóbbi időben a dánoknak sikerült leginkább kihasználniuk az internetben rejlő lehetőségeket, ezáltal pedig megelőzniük a tavalyi első Svédországot. A dán kormány tavaly egy olyan internetes portált állított föl, ahol 5 minisztérium és 24 egyéb szervezet nyújt közösen különféle szolgáltatásokat vállalati ügyfelek részére, ezáltal nagymértékben lecsökkentve a cégekre nehezedő adminisztratív akadályokat.

Az első helyet megszerző Dánia után sorrendben a szintén előretörő Nagy-Britannia, majd a tavalyi első Svédország következik, őket követi Norvégia, illetve Finnország a negyedik és az ötödik helyen. A felmérés első nyolc helyezettje között csak csekély eltérések mutatkoztak: az elérhető 10 pontból mindnyájan 8 pont fölött teljesítettek a tömeges és olcsó internetkapcsolat, a technikai és szoftver-támogatás, a kedvező jogi és kormányzati keretek, illetve a lakosság internethasználati hajlandóságának a tekintetében. A Skandináv országok azzal tűnnek ki a többiek közül, hogy a világháló ott vált leginkább a mindennapok részévé, legyen szó akár munkáról, vásárlásról, vagy éppen hivatali ügyintézésről. Mindeközben az Egyesült Államok a 6. helyre szorult vissza, mert bár a társadalmi és kulturális környezet ott a legkedvezőbb, a szélessávú internetkapcsolatok százalékos aránya elmarad a többiek mögött.

Érdekes, hogy miközben a tavalyihoz képest jobb eredményt produkálva Dél-Korea a 14., Hong Kong a 9., Szingapúr pedig a 7. helyre került, addig Japán a nem éppen előkelő 25. helyre esett vissza.