31 PC-gyártót perelnek a JPEG technológia jogtalan használata miatt

Milkovits Gábor, 2004. április 25. 20:59
A Forgent Networks 31 számítógépgyártót perelt be, azzal vádolva őket, hogy jogtalanul használják az általuk szabadalmaztatott és levédetett adattömörítési eljárást a JPEG digitális képek tárolására és megjelenítésére.
A beperelt cégek között olyan nevek szerepelnek, mint az Apple, a Dell, az Eastman Kodak, a Hewlett-Packard, az IBM, a Macromedia és a Xerox. A Forgent azért terelte jogi útra az ügyet, mert nem sikerült olyan licencmegállapodást kötniük a nagy gyártókkal, amilyet korábban már tető alá hoztak a Sonyval és 30 másik vállalattal, összesen mintegy 90 millió dollár értékben. Egyedül a japán elektronikai óriás egyszeri, 16 millió dolláros licencdíjat fizetett ki a Forgentnek. A peres eljárásban anyagi kártérítést követelnek, illetve szeretnék elérni, hogy a PC-gyártókat tiltsák el az említett szabadalmon alapuló technológia használatától. A Microsoft nem szerepel az alperesek listáján, annak ellenére, hogy Windows operációs rendszerük és az Internet Explorer böngészőprogram talán a két legjelentősebb termék, amely a JPEG technológiát használja. A Forgent jelenleg is tárgyalásokat folytat a szoftveróriással, ám egyelőre nem sikerült egyezségre jutniuk.

A Független JPEG Csoport (IJG) egyébként még 2002-ben azzal utasította el a Forgent licenctörekvéseit, hogy a JPEG szabványnál használatos adattömörítési eljárás nem azonos az általuk szabadalmaztatott technológiával. A szervezet részéről egyelőre nem kommentálták a perek hírét.