Az LG több százmillió dollárt szán plazma-képernyők fejlesztésére

Milkovits Gábor, 2004. május 4. 09:28
A dél-koreai LG Electronics bejelentette, hogy az elkövetkező egyéves időszakban mintegy 578 millió dollárt fog befektetni plazma-képernyők fejlesztésébe és gyártásába, amelynek révén napi 120 ezer darabbal növelhetik a termékek előállításának volumenét.

A nagyméretű plazma-tévék jelenleg erős versenyben vannak a folyadékkristályos (LCD) megjelenítőkkel, mivel még nem dőlt el, melyikük fogja a jövőben végül felváltani a régebbi katódsugaras képcsővel felszerelt készülékeket. Az LG mindkét új technológiát magáévá tette: a Philips-szel egyenlő arányban birtokolt LCD képernyőket gyártó vegyes vállalatukba a koreaiak 21,7 milliárd dollárt szándékoznak invesztálni az elkövetkező 10 évben. A jelenlegi felállásban a folyadékkristályos kijelzők elsősorban a kisebb képernyős készülékek (például számítógép-monitorok) piacát uralják, ám a technológia fejlődésével párhuzamosan az egyre nagyobb méretű LCD képernyők erős kihívást jelenthetnek a plazma-tévék számára.

Más gyártók, például a piacvezető Fujitsu-Hitachi és a második Samsung is komoly összegeket fektetnek a lapos képernyős készülékekbe. Elemzők ugyanis a piac robbanásszerű növekedését jósolják a közeljövőben, amikor a felhasználók tömegesen fogják lecserélni hagyományos képcsöves televízióikat és monitoraikat. Ezen belül a nagyméretű plazma-tévék forgalma mintegy hétszeresére nőhet az elkövetkező három év folyamán.