A Microsoft és a Siemens szabadalom-hozzáférési megállapodást kötött

MTI Sajtóadatbank, 2004. május 4. 10:50
A Siemens és a Microsoft kölcsönös szabadalom-hozzáférési megállapodást kötött - jelentették be hétfőn: az együttműködés keretében elsősorban az energiaipari, távközlési és gyógyászati technológiai területekre összpontosítanak.

A Microsoft a megállapodás alapján fizet a Siemensnek, ennek nagyságáról azonban semmit nem közöltek. A két cég mindössze annyit jegyzett meg, hogy a cégek gazdálkodását tekintve elenyésző összegről van szó.

Az együttműködés keretében a cégek növekvő arányban vethetik meg lábukat a másik vállalkozás fejlesztési területein. A Microsoft például a Siemens távközlési technológiája segítségével egyre növekvő mértékben foglalhat helyet a távközlési infrastruktúra-fejlesztés piacán. A gyógyászati technológiában is ígéretes együttműködési lehetőséget lát a két cég, sőt azt sem zárták ki, hogy a kooperációt esetleg egy új mobiltelefon kifejlesztésére is felhasználnák.

Tavalyi üzleti évében a Siemens saját adatai szerint 5,1 milliárd eurót költött a kutatás-fejlesztésre és világszerte mintegy 45 ezer szabadalma létezett. A cég mintegy 50 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte a kutatás-fejlesztésben. A Microsoft folyó üzleti évében 6,9 milliárd dollárt (5,8 milliárd eurót) költ kutatás-fejlesztésre, és világszerte mintegy 10 ezer szabadalma fut.

A Siemens hétfőn délután 60,68 eurón állt Frankfurtban, pénteki 59,90 eurós záróhoz képest 1,30 százalékkal drágábban. Hétfőn 59,80 eurón nyitott. Az év eleje óta 4,89 százalékot vesztett, 68,90 és 58,30 euró között mozgott. Most 43,62 százalékkal drágább, mint egy éve.

A Microsoft 26,13 dolláron zárt pénteken. Az év eleji áránál ekkor 4,53 százalékkal állt alacsonyabban, az idén 28,79-24,01 dollár között mozgott. Ára pénteken 1,01 százalékkal volt magasabb, mint egy éve.