Média Hungary 2004

forrás Prim Online, 2004. május 17. 12:55
A hazai médiapiac legjelentősebb szakmai tanácskozását, a Média Hungary konferenciát - immár kilencedik alkalommal - május 25-26-án rendezik Tihanyban. Az aktuális médiapolitikai kérdéseket és napi gyakorlati problémákat feszegető találkozó idén négy központi témát jelölt meg. Az "Küzdelmeink az arénában" mottóval fémjelzett idei konferencia - közel ötven előadás, beszélgetés és fórum keretében - a hír és etika, a rádiók reklámpiaci attitűdje, a médiakereskedelem és a konvergencia kérdéseit járja körül.
A Média Hungary konferenciát 1996-ban a médiatörvény megszületése illetve a jogszabály körül kialakult viták hívták életre. Az akkor közel háromszáz főt számláló rendezvény az évek során a legnagyobb érdeklődéssel kísért hazai szakmai tanácskozássá vált, ahol évről-évre több mint ezer szakember, elsősorban a hazai televízió és rádiótársaságok vezető szakemberei, döntéshozói, a szakmai szervezetek képviselői, a reklám-, PR- és médiaügynökségek szakemberei, közvélemény kutatók, jogi irodák munkatársai, kábelcsatornák üzemeltetői, illetve hazai és multinacionális cégek, intézmények kommunikációs szakemberei vesznek részt.

Az idei konferencia nemcsak mottójában, de a helyszín valójában is a régi római amfiteátrumok kűzdőterét idézi. Ezzel kapcsolatban Csermely Ákos, a Média Hungary ötletgazdája elmondta: „A hazai médiapiacon többfrontos küzdelem folyik a nézők, hallgatók, felhasználók kegyeiért, a piaci pozícióért, az üzleti túlélésért. Az idei Média Hungary konferencián lehetőséget kívánunk biztosítani arra, hogy a médiapiac szereplői érdekeiket és értékeiket ütköztetve, a valódi és vélt szembenállásokat tisztázva nyilvános párbeszédet folytassanak egymással. A tihanyi helyszín nagyterme arénaszerűen lesz beépítve: a közönség ülőalkalmatosságait a színpad köré építjük, ami reményeink szerint mind az előadókat, mind a közönséget aktívabb párbeszédre készteti majd.”

A kétnapos tanácskozás Kovács György, az ORTT elnökének megnyitója után, a nyitóelőadások sorában Levendel Ádám (Szonda Ipsos) a médiafogyasztási szokásokról, Draskovics Tibor pénzügyminiszter a gazdaságpolitika és a nyilvánosság kapcsolatáról tart előadást. Szintúgy a nyitóelőadások között hallható Hankiss Elemér „Mit segíthetnek és árthatnak a hazai médiumok” című és László Géza (Antenna Hungária) pedig az új műsorszórási lehetőségekről szóló előadása, majd a 2004-es médiagazdaságról szóló beszélgetés kerül terítékre.

A szekcióülések ezután kezdődnek. „Hogyan válhatok hírré?”, „Árt-e a XXI. századi média a demokráciának?”, „Babonák, hiedelmek, álhírverseny, virtuális valóság a hírvilágban.” Ezek és több más izgalmas téma alkotják az idei Média Hungary „Hír és Etika” részének programját, ahol a hazai médiumok ismert szakemberei és vállalatok szakértői vesznek részt. E szekció ad helyet többek között Haraszti Miklós és Pokol Béla, „Amikor gellert kap a sajtószabadság” címmel hirdetett fórumának is.

A „Rádió” szekció a hazai rádiós reklámpiac, a piacvédelem és összefogás kérdéskörét taglalja, s hallható lesz - mások mellett - Dr. Csernus Imre „Az impulzusinformáció hatása az elmére” c. fejtegetése is.

A „Médiakereskedelem” rész az erősödő online médiától az „Oknyomozás vagy besurranás?” kérdéséig széles spektrumot ölel át. Elhangzik előadás a „laikus” médiakritikáról, az „erőszak-képernyőről”, a média közösségteremtő erőinek eszközeiről is.

Az uniós előírások értelmében öt éven belül el kell kezdeni bevezetni az interaktív rádiózás, televíziózás lehetőségét. Tíz éven belül leállítják az analóg földi sugárzást. Megváltoztatja-e a médiafogyasztási szokásokat az interaktivitás, a konvergencia? - teszi fel a kérdést a Média Hungária negyedik szekciója, számos előadó részvételével, köztük politikusok, a médiumok képviselői, médiakutatók és kommunikációs szakemberek.