A Canon 220 millió forinttal támogatja a közoktatási intézményeket

forrás Prim Online, 2004. május 17. 18:14
A Canon Hungária bejelentette, hogy 2004. szeptemberben útjára indul "A digitális iskolákért" elnevezésű program, melynek célja a közoktatási intézmények digitális infrastruktúrájának fejlesztése, a legmodernebb másolási, nyomtatatási és képalkotási technológiák elterjesztése és magas színvonalú oktatása. A Canon által összesen 220 millió forinttal támogatott, 2006. szeptemberéig tartó program keretében minden oktatási hónapban egy megye és egy fővárosi kerület közoktatási intézményei és diákjai pályázhatnak. A program élvezi az Oktatási Minisztérium szakmai támogatását.
Az intézményeknek meghirdetendő pályázatok mellett a Canon az oktatási hónapokban egyéni pályázatokat is meghirdet, amelyeken Magyarország összes közoktatásban részt vevő tanulója indulhat. A legkreatívabb pályamunkákat benyújtó diákokat a Canon értékes fényképezőgépekkel jutalmazza.

"A digitális iskolákért" elnevezésű pályázat 2004. szeptemberétől 2006. novemberéig (a nyári szünet kivételével) havonta kerül kiírásra Magyarország egy-egy megyéjében, illetve a budapesti kerületekben. A pályázatra az adott területen működő összes közoktatási intézmény (általános iskola, szakiskola, szakközépiskola, gimnázium) nevezhet az intézmény működését segítő alapítványokon keresztül. A pályázati felhívást az iskolák postai úton kapják meg, 2004. június 7-től pedig a Canon (www.canon.hu/digitalisiskola) is megtalálják. Az oktatási intézmények a pályázati feltételekről szintén postai úton értesülnek, illetve a kiíró honlapjáról tájékozódhatnak.

2004. októberétől kezdődően minden hónapban kihirdetésre kerül az egyes régiók és budapesti kerületek győztes pályázatot benyújtó iskolája, mely elnyeri "A hónap Canon digitális iskolája" címet, illetve megkapja a felajánlott eszköz- és szolgáltatástámogatást. A pályázat győztes intézményei Canon lapolvasókat, tintasugaras nyomtatókat, multifunkciós berendezést, digitális fényképezőgépeket és videokamerát, projektort és a nyomtatáshoz szükséges papírt nyerhetnek.

A pályázati felhívásban szereplő követelmények (az adott feltétel súlyának megfelelően) egyúttal egy elérhető maximális pontszámot is előirányoznak. Az egyes követelmények teljesítésének mértékében megítélt pontszámok adják majd a pályázat összesített pontszámát, melyet a kiíró által felkért független szakértőkből álló bizottság állapít meg.

Az ingyenes számítástechnikai infrastruktúrához a Canon Hungária biztosítja az adományozott készülékek terméktámogatását, folyamatos szervizellátását, ezen felül pedig az oktatók és a tanári kar folyamatos képzését.

"Az én digitális világom" - egyéni pályázat

A közoktatási intézmények alapítványai által benyújtható pályázatokkal párhuzamosan a Canon minden oktatási hónapban egyéni pályázatot is kiír az iskolák diákjai számára, melyekre a diákok egy digitális alkotással pályázhatnak (digitális fotó vagy grafika). A beérkezett pályázatok első három helyezettje értékes digitális és analóg fényképezőgépeket nyer.

Környezetvédelmi különdíj

A Canon Hungária a környezetvédelem elkötelezettjeként felelősséget érez a diákok környezettudatos neveléséért. Ennek szellemében a pályázat egyik különdíja a környezetvédelemért, a környezetvédelmi oktatásért legtöbbet tett iskolának, illetve ezen a területen kiemelkedő tevékenységet végzett diákjainak jár. A környezetvédelmi kategória része a teljes pályázatnak, de az esélyegyenlőség megteremtése érdekében ebben a kategóriában különdíjat is kiosztunk a pályázat további részeitől függetlenül. A környezetvédelmi különdíjra csak azok az iskolák pályázhatnak, akik teljes pályamunkát nyújtanak be.

A környezetvédelmi különdíjra is eredményesen pályázó intézmények diákjai kéthetes környezetvédelmi táborban vehetnek részt, melyet a Canon a WWF Magyarországgal közösen szervez. A táborban a diákok környezetvédelmi, illetve környezet ismereti oktatáson vesznek részt, amelyet természettudósok és a WWF Magyarország munkatársai tartanak.

Oktatás

Az adománycsomag szerves részét képezi a Canon Hungária Kft. által felajánlott oktatás is, melynek eredményeként a győztes pályázatokat benyújtó iskolák tanári kara folyamatos képzésben részesül. Igény esetén a Canon Hungária Kft. mérnökei - a tantervbe illeszthetően - tanórákat is tartanak, melyeken a legkorszerűbb digitális készülékek felhasználói ismereteit adhatják át a tanulóknak elméletben és gyakorlatban. Az oktatás minőségére garanciát jelent, hogy a Canon Hungária mérnökei a digitális képalkotási technológiák Európa-szerte elismert szakemberei, a Canon Hungária a Canon kelet-európai oktatóközpontja.