Sanoma: az internetes fejlesztésére koncentrálnak

MTI Sajtóadatbank, 2004. június 1. 10:40
Tavaly a 45-50 százalékos piaci átlagot is jelentősen meghaladó mértékben nőtt a Sanoma Budapest Kiadói Rt. internetes üzletágának forgalma - nyilatkozta a cég vezérigazgatója.
"A Startlap, a Nők Lapja Café és a FigyelőNet olyan internetes tevékenységünk, amely - és ez ritka Magyarországon - nyereséges" - közölte Szabó György. "Majdnem kilencven százalékkal növekedtünk ezen a területen, amely terveink és az eddigi prognózisok szerint ebben az évben válik nyereségessé" - mondta.

Megemlítette, 2003-ban csak a hazai piac második legnagyobb látogatottságú online terméke, a Startlap, valamint a Nők Lapja Café hozott profitot. "Azt gondolom, hogy néhány éven belül mi lehetünk a legnagyobb hazai internetes tartalomszolgáltató lehetünk" - mondta. "Ez elérhető rövidebb időn belül is, de mi öt évet tűztünk ki erre" - fogalmazott.

"Erre az évre mintegy félmilliárd forintos bevételt tervezünk az internetből; ennek a hozamrátája néhány százalékos" - mondta. "Úgy gondolom, hogy a cég értékét elsősorban nem a profit, hanem az árbevétel-növekedés határozza meg" - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Szabó György.

Szavai szerint a fizetős szolgáltatásoknak nem nagyon lesz tere Magyarországon; az internet megmarad ingyenes médiumnak, s a bevételben 95 százalékkal a hirdetések részesednek, hozzátéve, a Sanoma dolgozik azon, hogyan lehet - például szponzorált tartalmakkal - "alternatív bevételre szert tenni".

"Legalább tucatnyi projekten dolgozunk; ennek a fele online, a fele lap. Ezzel párhuzamosan fejlesztjük alternatív tevékenységeinket, mint például a mobil tartalom" - közölte.

"Nincs olyan médiatípus, amelyből kizárható lenne a Sanoma részvétele" - mondta a vezérigazgató, a finn anyacég szerteágazó tevékenységére utalva.