TÁVKÖZLÉS 2004: a liberalizált távközlési piac első féléves eredményei

forrás Prim Online, 2004. június 1. 19:35
Nagy érdeklődés előzi meg, a távközlési piac idei első konferenciáját. A Hilton Budapestben június 9-én, 10-én zajló tanácskozáson mind a távközlési vállalatok vezetőinek, mind a piacot szabályozó testületek képviselőinek először adódik lehetősége arra, hogy közösen értékeljék a liberalizált távközlési piac első féléves eredményeit, illetve hangot adjanak a piaci hiányosságoknak.
A távközlési szegmensek közül a vezetékes lakossági piac helyzetét értékelve lehet kijelenteni, hogy a szabályozók fő céljának megvalósítása, azaz, hogy több szereplős verseny alakuljon ki a lakossági piacon, mindenféleképpen jó jegyet érdemel. Az mára mindenkinek egyértelmű, hogy a svéd TELE2 megfelelően nagy kihívást jelent hosszútávon a monopolhelyzetből indult Matáv számára.

Ahhoz viszont, hogy kedvező végfelhasználói díjak alakuljanak ki a lakossági piacon, a szabályozó testületeknek kell az eddigi dereguláción további finom hangolásokat végezni. Ennek első lépéseként a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), a szolgáltatók közötti összekapcsolási díjak csökkentését kezdte el szabályozni. Az viszont sejthető, hogy csak ezzel a lépéssel az igazi piaci verseny még nem kezdődhet el.

"A közeljövő legfontosabb kérdése a vezetékes lakossági verseny kialakulása szempontjából a szolgáltató előválasztás elterjedése, valamint az előfizetési díjak szabályozása. Tapasztalataink szerint, amíg ezek a díjak nem csökkennek, nem lehet igazi versenyről beszélni, hiszen a szolgáltatóknak nem igazán éri meg belépni egymás területére. Többek között ennek a kérdéskörnek a megvitatására is kiváló alkalom a jövő heti konferencia, hiszen most először ülünk le "hivatalosan" egyszerre, amióta liberalizált piacról beszélhetünk egyáltalán." - tette hozzá, Laczkó Tóth Gergely a TELE2 Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.