TV loves mobile 2004 konferencia Budapesten

Milkovits Gábor, 2004. június 4. 11:15
Június 25-én Budapesten rendezik meg az első TV loves mobile elnevezésű nemzetközi konferenciát, amely a televíziós és a mobilkommunikációs iparágak együttműködési lehetőségeit mutatja be.
Az egynapos konferencia a 12. alkalommal megtartott DISCOP tanácskozás keretében most először kerül megrendezésre, a budapesti Sofitel Atrium Szállodában. A DISCOP most már évek óta a közép- és kelet-európai, illetve a régióban érdekelt televíziós műsorkészítők és tévétársaságok éves találkozója. A terület a maga 400 millió televíziónézőjével és egyre több, jelenleg 140 millió mobiltelefonos felhasználójával vonzó terep a médiavállalkozások számára. A hagyományos és újfajta szórakoztató médiumok, így a televíziózás és a kapcsolódó mobiltelefonos alkalmazások közös lehetőségeit kutató TV loves mobile rendezvényen mindkét ágazat, illetve a reklámipar jelentős külföldi és persze hazai szereplőinek képviselői tartanak majd előadásokat. Az előadók egyrészről a mobiltechnológia által kínált olyan újfajta lehetőségeket fogják ismertetni, amelyek megváltoztathatják a televíziózás világát, másrészt pedig bemutatnak majd a műsorkészítők által speciálisan mobilszolgáltatók számára tervezett tartalmakat is.

A konferencia a mostanáig legnépszerűbb mobiltelefonon alapuló interaktív televíziós valóság-show műsor, a "The Wit" bemutatásával zárul majd. A rendezvényről részletes információ a www.discop.com weboldalon érhető el, egyelőre sajnos csak angolul.