Revolution néven új konzolt fejleszt a Nintendo

Kiss Ádám Zoltán, 2004. június 9. 22:50
A hordozható játékkonzolok területén világelső Nintendo az otthonokban is szeretné elhódítani a felhasználókat a Sony-tól, megkezdte a Revolution nevű otthoni többfunkciós játékgép kifejlesztését.
A vállalat elnöke, Satoru Iwata nem volt hajlandó részleteket elárulni, mivel szerinte a Revolution jóval több lesz, mint a Nintendo jelenlegi GameCube modelljének erősebb változata, és egészen új megoldásokat hoz ebbe a piaci szegmensbe, így attól fél a versenytársak felhasználnák a cég ötleteit. Indoklásul elmondta, hogy nem szeretnének a Sony vágányán haladni, és pusztán egy még erősebb processzor tudatával, és az egyre látványosabb grafikával elvarázsolni a vásárlókat. Szerinte ez az út zsákutcába vezet, és ezt igazolja az is, hogy Japánban évek óta csökkennek az eladások, és még a jóval stabilabb piacnak tekintett USA-ban is lelassultak az értékesítések. A Nintendonak nincs is más választása, ha célját el akarja érni, mivel a cég modelljéből csupán 15 millió darabot adtak el, ami jóval elmarad a piacvezető Sony PlayStation2 71 milliós értékesítéseitől.