EU: fizetett a Microsoft

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 2. 09:40
A Microsoft kifizette azt a 497 millió eurós büntetést, amit az Európai Unió rótt ki rá piaci erőfölénnyel való visszaélés címén.
Az összeg az eddig legnagyobb, aminek fizetésére a brüsszeli bizottság valaha is kötelezett vállalatot a versenyjog megsértése miatt.

A brüsszeli bizottság szóvivője csütörtökön már azt jelenthette be, hogy a Microsoft folyósította a nevezett összeget, jóllehet az amerikai vállalat az Európai Bíróságnál a büntetés eltörlését és a
vonatkozó európai jogszabály alkalmazásának átmeneti felfüggesztését is kérte. A fizetés kapcsán közölte, hogy további felvilágosítást kér úgymond szoftverei módosításához.

A Microsoftot az EU azért marasztalta el, mert afféle árukapcsolást állapított meg az amerikai vállalat számítógépes programjainál, hogy Windows programja egyes nem a Microsoft jegyezte
szoftverek alkalmazását lehetetlenné tette.