FITCOM: az első m-kormányzati konferencia

Kiss Ádám Zoltán, 2004. július 8. 17:05
A BKÁE Államigazgatási Karán rendezik az első olyan tudományos konferenciát, amely a mobiltelefonok közigazgatásban való alkalmazhatóságával foglalkozik. A konferenciát Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter nyitja meg.
Az október 28 és 31 között Budapesten és Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő konferencia neve az angol The First International Conference on M-GOVERNMENT rövidítése. Az esemény a maga nemében elsőként vállalkozik - az e-kormányzati kérdések továbbfejtéséhez - az m-kormányzat gyakorlati alkalmazhatósága kereteinek meghatározására. A konferencia fontosságát a miniszteri megnyitó mellett az is jelzi, hogy külföldi és magyar mobilkommunikációs cégek is nagy számban képviseltetik magukat a rendezvényen, mint például a Telenor ASA, a Digitania, vagy a Pannon GSM. A konferencia honlapja a http://www.diamond-congress.hu/mgov2004 címen tekinthető meg, itt megtalálható a program mellett a szálláslehetőségek, és részvételi költségek listája is.