IBM: a növekedés motorját a feltörekvő országok jelentik

forrás Prim Online, 2004. július 18. 19:00
Az IBM közzétette 2004 második negyedévére vonatkozó üzleti eredményét. A cég Kelet-Európában különlegesen nagymértékű bővülésről számolhat be.
Az IBM bevétele idén a második negyedévben 23,2 milliárd dollárt ért el, 7%-kal többet, mint 2003. második negyedévében. Az adózott eredmény az egy évvel korábbi 1,7 milliárd dollárról 2 milliárd dollárra emelkedett, mely 15%-os növekedést jelent. Egy részvényre 1,16 dollár nyereség jut, szemben a tavalyi 0,98 dollárral, ami 18 százalékos emelkedésnek felel meg.

Samuel J. Palmisano, az IBM elnöke és vezérigazgatója így nyilatkozott:

"Egyre több ügyfelünk tért át az On-Demand, igény alapú üzleti működésre, melynek következtében jelentősen megnőtt a kereslet szolgáltatásaink és számítástechnikai termékeink iránt. Ebben a negyedévben különösen a nagyméretű rendszerek, elsősorban a zSeries vállalati szerverek terén könyvelhettünk el kiváló eredményeket. Az IBM szolgáltató üzletága, a Global Services több mint 10 milliárd dollár értékben kötött új üzleteket, és az üzleti folyamatok átalakítását célzó szolgáltatások területén is szorítóba léptünk. Ebben a piaci szegmensben a tavalyihoz képest az idei év első negyedévében körülbelül 40%-os növekedést értünk el, és további jelentős beruházásokat tervezünk. A feltörekvő piacokon, Kínában, Oroszországban és Brazíliában az IBM szintén számottevő, összesen 35%-os növekedést produkált az első félévben. Pénzügyi mérlegünk rendkívül kedvező. 8.2 milliárd dollárnyi készpénz áll rendelkezésünkre, és további befektetéseink is kiváló megtérülési rátát mutatnak."

Mark Loughridge, az IBM alelnöke és pénzügyi igazgatója elmondta:

"A növekedés motorját elsősorban a feltörekvő országok jelentették, melyek infrastruktúrájuk kiépítése érdekében jelentős technológiai befektetéseket eszközölnek. Kelet-Európában különlegesen nagymértékű bővülésről számolhatunk be, ahol ügyfeleink felfedezték az integrált rendszerek, és a nyílt forráskódú technológiák értékét, a Linux és a zSeries előnyeit. Ezekben az országokban folyamatosan újabb és újabb üzleti lehetőségek születnek, amelyeket üzleti stratégiánknak megfelelően jelentős beruházásokkal igyekszünk kihasználni."