Gyászosan debütált az LG.Philips IPO-ja

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 26. 10:01
A lapképernyőket gyártó LG.Philips Co. részvénye tíz százalékot is csökkent első kereskedési napján, mivel a befektetők kínálati többlettől tartanak termékei piacán és ennek eredményeképpen nyereségének a csökkenésére számítanak. Az LG.Philips, a dél-koreai LG Electronics Inc. és a holland Philips Electronics N.V. közös vállalata, a világ második legnagyobb folyadékkristályos monitor gyártója.
A cég egy negyedével egymilliárd dollárra csökkentette részvénykibocsátásának eredetileg tervezett volumenét és a kibocsátás árfolyamát a várakozások alsó határán szabta meg. Az intézkedés nem vetett jó fényt a kibocsátásra, amit eredetileg 2003-ra tervezett a konszern, majd a javuló kondíciók reményében elhalasztotta. Termékeinek a kereslete a várakozásoknak megfelelően rohamos növekedésnek is indult, de a világ termelőkapacitásainak növelése miatt a kínálat lépést tudott tartani vele. Most már a túlkínálat lehetősége aggasztja a piacot.

A tavalyi év második fele óta öt új gyártósor kezdte meg a termelést a világon és 2005 végéig újat tíz áll üzembe. A legnagyobb felvevőtermékek, a televíziók és a számítógép-monitorok kereslete rohamosan emelkedik majd, de nem elegendő ütemben ahhoz, hogy képes legyen felvenni a kínálatot. Az AU Optorincs 10 százalékos, a Samsung Electronics 20 százalékos árcsökkenést vár az év hátralévő részében. A fogyasztók ennek tudatában egyre inkább halogatják beszerzéseiket, a gyártók pedig igyekeznek alacsonyan tartani készletállományukat. Az IDC piackutató szerint a 17 colos monitorhoz szükséges panel ára 290 dollár volt az idei első negyedévben, 2005 második negyedére pedig 190 dollárra csökken.

Az árfolyam a szöuli debütálás után 10 százalékkal 31.050 vonra (26,71 dollár) csökkent a 34.500 von kibocsátási árfolyamról. Később az árfolyam kissé magához tért és 31.550 vonon állapodott meg. A részvények amerikai letéti jegyei (ADS), amelyek 0,5 törzsrészvényt képviselnek, 6 százalékkal 14,05 dollárra gyengültek New Yorkban a csütörtöki debütálás után. A kibocsátási árfolyam 15 dollár volt, a 15-18 dolláros sáv alján.

Az LCD gyártók részvényeivel szemben kezd megrendülni a befektetői bizalom, mivel túltermelés kialakulásának a jeleit vélik felismerni a piacon. A világ vezető LCD gyártójának, a Samsung Electronics Co. Ltd.-nek, valamint a harmadik legnagyobbnak, a tajvani AU Optronics-nak a részvényei az elmúlt három hónapban 13, illetve 42 százalékkal gyengültek emiatt. Az LG.Philips a kibocsátásból befolyt összeget hetedik gyártóüzemének az építésére kívánja fordítani, ami része tíz éves futamidejű 21 milliárd dolláros kapacitásnövelő beruházási tervének.

Az IPO által elért árfolyam 9,7 milliárd dolláros tőkeértéket tulajdonít a konszernnek 323,6 millió darab közkézen forgó részvény alapján. Az LG.Philips tőkeértéke így 5,6 szorosa a 2004-re előirányzott 1,73 milliárd dollár (kétezer milliárd von) adózott eredménynek. Az AU Optronics esetében az arány 4,6-, a Samsung esetében hatszoros. A kibocsátás mindkét tulajdonos részesedését 44,8 százalékra szorította vissza az eredeti 50-ről.