MDF: adatvédelmi aggályok a GYISM internetes pályázatai miatt

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 26. 10:19
Az adatvédelmi biztoshoz fordul az MDF a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) internetes pályázati rendszere miatt, mert bármely pályázó hozzáférhet a többiek személyes adataihoz - közölte Almássy Kornél, a kisebbik ellenzéki párt elnökségi tagja pénteken Budapesten, a minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján.
"A GYISM azt mondja, hogy mindenfajta óvintézkedést megtesz annak érdekében, hogy a pályázó szervezetek jelszavaihoz, adataihoz senki jogosulatlan ne férjen hozzá, ezzel szemben bárki, aki regisztráltatta magát, könnyen hozzáférhet 8.727 pályázó adataihoz" - jelentette ki az MDF-es politikus. Hozzátette: olyan, titkos adatok is hozzáférhetővé válnak, mint adószám, bankszámlaszám, tervezett programok költségvetése.

Közölte, az MDF már három hónappal ezelőtt is felhívta a figyelmet arra, hogy komoly gondok mutatkoznak a GYISM pályázati rendszerében, hiszen heteken keresztül nem tudtak az érdekeltek pályázatot benyújtani a világhálón keresztül.

"Újra fel szeretnénk tenni a minisztériumnak a kérdést, hogy milyen referenciákkal dolgozó céget bízott meg, van-e üzleti kapcsolat a hibásan dolgozó cég és a minisztérium alkalmazottai között, és mennyibe került az adófizetőknek egy ilyen, újból hibásan működő pályázati rendszer kidolgozása" - mondta.

Almássy Kornél a sajtótájékoztatón átadott két könyvet "tanulmányozás céljából" a minisztérium egyik munkatársának: a Bevezetés az informatikába és a Százszázalékos PC-védelem című kötetet.