Interaktív televízió: az Európai Bizottság nem erőlteti a szabványosítást

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 3. 10:05
Az Európai Bizottság nem kívánja erőltetni az interaktív digitális televíziózás műszaki szabványosítását az EU-n belül, de úgy véli, ezt a kérdést 2005-ben ismét meg kellene vizsgálni - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
Az EU végrehajtó intézménye megerősítette, hogy álláspontja szerint ezen a területen a tagállamoknak továbbra is nyílt és átjárható szabványokat kell támogatniuk, ezek alkalmazását azonban nem volna célszerű jogilag kötelezővé tenni.

Olli Rehn, a bizottság ipari és az információs társadalommal kapcsolatos kérdésekért felelős tagja szerint a digitális televíziózás műszaki és piaci környezete meglehetősen összetett, a
piaci szereplők maguk is nagyon eltérően értelmezik a szabványok átjárhatóságát, emellett ez a technológia még nem kezdett szélesebb körben elterjedni a tagállamokban. A bizottság ezért azt tartaná célszerűnek, ha egy ideig még szabad teret engednének akadálytalan
fejlődésének.

Jövőre azonban érdemes lenne visszatérni erre a kérdésre, és megvizsgálni, hogy az időközben végbement piaci fejlemények milyen mértékben járultak hozzá a szabványok együttműködési képességéhez és a fogyasztók választási szabadságának növeléséhez - állapította meg Rehn.

Az interaktív televíziózás azt jelenti, hogy a néző közvetlenül bekapcsolódhat a tv-adásokba, játékokat futtathat a készüléken vagy üzeneteket küldhet róla. Mindehhez az szükséges, hogy a készüléket ellássák a megfelelő szoftverrel, amely úgynevezett alkalmazásprogramozói felületként (API) működik.

Európában jelenleg több mint 32 millió digitális tv-készülék van használatban, amelyek közül 25 millió rendelkezik az interaktivitáshoz szükséges műszaki képességekkel. Az interaktív
digitális tv piaca azonban egyelőre úgy fejlődik, hogy nincs egységes európai API-szabvány.

A technológia elterjedésének kezdeti időszakában öt különböző API-t alkalmaztak, amelyek nem voltak átjárhatóak, vagyis az egyikhez készül tartalmat vagy alkalmazásokat a többivel nem lehetett használni. Jelenleg egyetlen olyan nyílt API-szabvány létezik, amelyet az EU szabványosítási testületei elfogadnak, az úgynevezett multimédia házi platform (MHP).