Csökkent a Vodafone előfizetők száma Japánban

Milkovits Gábor, 2004. augusztus 9. 19:48
A Vodafone japán leányvállalata, a Vodafone KK előfizetőinek száma a cég és egyben a japán mobilszolgáltatók története során először látványosan, 3100 fővel csökkent július folyamán.
A Vodafone bejelentésével egy időben a szigetország két másik nagy mobiltársasága, az NTT DoCoMo és a KDDI egyaránt új ügyfeleik számának jelentős növekedéséről számolt be: az NTT DoCoMo 225.700, míg a KDDI 219.700 új előfizetőt szerzett júliusban. A Vodafone lemaradásának oka szakértők szerint elsősorban az, hogy ügyfeleiknek előreláthatóan még decemberig várniuk kell az első nagysebességű harmadik generációs mobiltelefonokra, addig pedig nem tudnak elég vonzó készülékeket kínálni a fogyasztóknak. A két másik nagy társaság jelenleg összesen 4,6 (NTT DoCoMo), illetve 14,7 millió (KDDI) 3G ügyféllel rendelkezik, míg a harmadik Vodafone KK a maga 199.500 harmadik generációs előfizetőjével meglehetősen le van maradva mögöttük. A 3100 fős adat - amely a távozók és az új ügyfelek számának összesítésével jött ki - azt jelenti, hogy a Vodafone KK 15 millió előfizetőjének száma 2%-kal csökkent egy hónap alatt.

Azt, hogy a Vodafone KK-nak nem megy túlságosan jól az is mutatja, hogy a cég 6%-os veszteségről számolt be az idei első negyedévben.