Az AH a Wallitrade Kft.-nek adta el az AM-IT Rt.-t

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 11. 10:50
A Wallitrade Kft.-hez került az Antenna Hungária (AH) Rt. 100 százalékos leányvállalata, az AM-IT Rt. - közölte az AH a BÉT honlapján.

Az AH tavaly decemberben közölte, hogy korábbi partnereitől megvásárolta az AM-IT Rt. kisebbségi részvénycsomagját azzal a céllal, hogy a társaságot később teljes egészében értékesítse.

Ennek keretében az Antenna Hungária és 100 százalékos leányvállalata, az Antel Invest Kft. az idén januárban zártkörű, többfordulós versenytárgyalásos pályázatot írt ki kilenc résztvevő meghívásával az AM-IT Rt. 100 százalékát kitevő részvénycsomag eladását. Az AM-IT nyújtja az Antenna Hungária részére az informatikai szolgáltatásokat - közölte az AH.

A nyertes pályázó a Wallitrade Kft. lett, az adásvételi szerződést júniusban írták alá, ez augusztus 5-én lépett életbe, miután a Gazdasági Versenyhivatal megadta az engedélyét.