IQSYS Informatikai Rt.: negyedével nagyobb féléves bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 19. 11:00
Az IQSYS Informatikai Rt. az elsõ félévben 1,629 milliárd forint bevételre tett szert, ami 25 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a társaság.
A bevételen belül a hozzáadott érték 1,014 milliárd forint volt.

A közlemény szerint Verseghi Nagy Miklós, a cég ügyvezetõ igazgatója úgy ítéli meg, hogy jót tett a vállalatnak a tavalyi átalakítás.

A társaság, részben az elsõ félévi eredmények alapján az idén összesen 3,7 milliárd forint árbevételt szeretne elérni.

A társaságot 2003 márciusában két cég, a Classys Kft. és IQSOFT Rt., valamint az ICON Rt. üzleti alkalmazás, és a KFKI ISYS Kft. döntéstámogató rendszerekkel foglalkozó üzletágának összevonásával hozták létre.

Az összevonással a tulajdonos KFKI Csoport célja az volt, hogy egyetlen cégbe koncentrálja a szoftverfejlesztés, -bevezetés és tanácsadás területén végzett tevékenységét, s ezáltal az ügyfeleknek átláthatóbb, egyszerûbb és hatékonyabb kiszolgálást nyújtson.