Itt a pályázat a harmadik generációs mobilszolgáltatásra

Kovács Attila, 2004. augusztus 31. 12:00
Az NHH a mai napon pályázatott hirdetett a harmadik generációs (3G) mobilkommunikációs szolgáltatás nyújtására felhasználható rádiófrekvencia-sávok (4 db, műszakilag egyenértékű blokk) használati jogosultságára.
Az erről szóló sajtótájékoztatón Kovács Kálmán, az IHM vetetője és Pataki Dániel, az NHH elnöke tárta a részleteket az újságírók elé. Ezek a következők.

A 15 évre meghirdetett négy frekvenciaengedélyből három a meglévő (inkumbens) szolgáltatóknak, egy pedig egy új, negyedik mobilszolgáltatónak szól.

A 3G előírásai szerint a következő minimális adatátviteli sebességeket kell teljesíteni: fix cellában 2 Mbit/sec, mozgásban 512 kbit/sec, gépjárműben használva a 3G-s eszközt 184 kbit/sec.

A három napilapban, a megfelelő értesítőben és külföldön a Financial Timesban megjelenő pályázati kiírás négy szepontot vesz figyelembe: minél rövidebb idő alatt megkezdődjön a szolgáltatás, a hazai mobilágazatban fennmaradjon, illetve felerősödjön a verseny, a jelenlegi magyarországi mobilbefektetőkre tekintettel legyenek, a magyar állam érdeke, azaz a frekvenciasávok jó áron való értékesítése történjék meg.

Az értékesítésre kerülő blokkok egyenként két 15MHz-es FDD, illetve egy 5MHz-es TDD sávot jelentenek.

Minden blokkra a nyertesnek az első részletet, azaz 5,5 milliárd forintot még idén be kell fizetnie.

A pályázati dokumentum az NHH Visegrádi utcai telephelyén 750 ezer forintért megvásárolható. Szeptember 30-án prebid konferenciát tartanak az érdeklődő cégek számára. A beadási határidő 2004. november 2., az eredményhirdetés időpontja 2004. december 1.

A nyerteseknek a szolgáltatást 2006. Január 1-jével meg kell kezdeni. Ekkor Budapest tág belvárosában kell 3G szolgáltatásnak működni, 2008. január 1-től pedig a teljes hazai lakosság 30%-át kell ellátni.

Egy - a negyedik - frekvenciablokk egy új belépő mobilszolgáltató részére van fenntartva. Rá nem vonatkozik a lefedettség időbeli követelménye. Ha nem lenne új belépő, akkor az állam két évig nem írja ki újra az illető frekvenciablokkot.

A jelenlegi mobilszolgáltatókat, indulásuk és nyerés esetén nem kényszerítik költség alapú roaming funkciókra.

Az inkumbensek számára fenntartott három blokk közül az egyiknél nincs lefedettségi követelmény.

A negyedik blokk elnyerőjének lehetőséget adnak egy DCS 1800 frekvenciablokk megvásárlására is.

A kiírók nem jelöltek meg végleges fix pályázati összeget. Különböző opciókat lehet megvalósítani az egyes sávokban, ez adja meg a verseny alapját a három inkumbens szolgáltató között.

Ha valami ok folytán az eddigi GSM szolgáltatóknak fenntartott három sáv közül valamelyikben nem lesz nyertes, akkor az állam egy évig nem írja ki arra a sávra újra a pályázatot.

Egyazon szolgáltató egynél több frekvenciablokkot nem nyerhet el.

A 15 évre szóló pályázati összeget 3 év alatt kötelesek a nyertesek kifizetni.