Az EDS 20 ezer emberétől válna meg

MTI Sajtóadatbank, 2004. szeptember 13. 09:39
A világ egyik vezető számítástechnikai szolgáltató cége, az amerikai ElectronicData Systems (EDS) vezérigazgatója közölte, hogy 15-20 ezer állásukat kellene megszüntetniük az elkövetkezendő két évben, hogy a kívánatos 20 százalékos, azaz 3 milliárd dolláros költségmérséklést elérhessék.
Eszerint az EDS-től minden hetedik embernek kell majd távoznia, ugyanis ez idő szerint a vállalat a világ hatvan országában összesen több mint 130 ezer embert foglalkoztat. Tavaly már bejelentettek egy 5 ezer fős leépítést, majd a múlt évet a vállalat 1,7 milliárd dolláros veszteséggel zárta. Az idei pénzügyi évre bevételüket 20-21 milliárd dollár közé várják.