A Boeing a Microsoft mellett érvel az EU-perben?

Kiss Ádám Zoltán, 2004. szeptember 18. 15:51
A Boeing azt fontolgatja, hogy részt vesz a Microsoft és az EU között folyó perben, és az ellen érvel, hogy a Microsoftnak ki kelljen adnia egyes fejlesztési részleteket riválisainak.
Mint ismeretes az EU eddig egyedülálló határozottsággal hozott döntést a Microsoft elleni tröszt-ellenes vizsgálatban, többek között kötelezve a szoftvergyártót, hogy a kiegyensúlyozottabb piaci verseny érdekében versenytársai részére kiszolgáltasson eddig titkosan kezelt fejlesztési információkat. Az eset jogi összefüggéseit átlátó szakértők szerint a Boeing bírósági szereplése könnyen a távoli jövőbe veszhet, egyrészt a várható jogi huzavona miatt, másrészt az éppen elhalasztott bírósági alkalom révén. A perhez hozzászóló külső szereplőknek már be kellett adniuk kérelmüket a szeptember 30-i meghallgatáson való részvételre. A Boeing számára talán presztízskérdésről van szó, mivel a német központtal működő Airbus már intézett egy kérdést a bírósághoz az ítélettel kapcsolatban.

Az ügyben egyelőre sok a bizonytalanság, a Microsoft széleskörű vállalati támogatást vár a cég ügyvédje, Horacio Gutierrez szerint, míg Frank Fine, egy londoni trösztellenes ügyvéd szerint a cég rossz ajtón kopogtat, és hiába próbál érdemi kapcsolatot felmutatni az Airbus, és a Windows Media Player, illetve a szerverprogramozás között, ahogy meglehetősen nyersen megfogalmazta "A Microsoftnak ezzel tisztában kéne lennie. Ez hihetetlen hülyeség". A Boeing szerint ők a Microsoft kérésére nézik át az ügyet, mivel a cég megkereste őket, és közölte, hogy az Airbus támogatását élvezi. Ennek némiképp ellentmond, hogy az Airbus állítása szerint egyszerűen nem érti az ítélet egy kitételét, és felvilágosítást szeretne, és bár beadványa eljárásilag a Microsoft támogatásának tűnhet, nem egyik fél oldalán sem foglal állást az ügyben, -írja a Cnet.