Az Epson a photokina 2004 kiállításon

forrás Prim Online, 2004. szeptember 20. 17:40
A photokina nevű kiállításon az Epson standján testközelben találkozhatnak a látogatók a képalkotáshoz szükséges új termékekkel és megoldásokkal.
Az Epson együttműködési partnerei között szinte valamennyi digitáliskamera-gyártó, valamint számos, kamerával egybeépített mobiltelefont gyártó megtalálható. A látogatók tanulmányozhatják majd ezeknek a partnereknek a termékeit, valamit azt, hogy ezek miként működnek együtt az Epson nyomtatóival oly módon, hogy a helyszínen képeket készíthetnek, majd ezeket rögtön ki is nyomtathatják. Ezeknek a partnereknek az Epson standján kiállított termékei olyan digitáliskamera-gyártóktól származnak, mint például a Sony, a Pentax, a Nikon, a Panasonic, a Leica és a Fuji, vagy a kamerás mobiltelefonok gyártóitól, mint például a Nokia, a Sony Ericsson és a Siemens.

A digitális kép körül csoportosuló termékek

Az Epson a digitális képkészítésben részt vevő termékei teljes palettáját bemutatja. A látogatók a fényképek, filmek és diák szkennelését az Epson technológiájának alkalmazásával éppúgy átélhetik, mint a CD-k és fényképek nyomtatását az Epson többfunkciós készülékeivel, fényképnyomtatóival és az Epson PictureMate nevű készülékével, amely számítógép közbeiktatása nélkül is lehetővé teszi fényképek nyomtatását. Első ízben mutatkozik be az Epson P-2000-es hordozható médialejátszója, amely elnevezés mögött az Epson PhotoFine technológiáján alapuló multimédiás készülék rejlik, és a hordozható digitális fényképnézegetőt egyesíti a film-, zene- és adattárolásra is alkalmas készülékkel.

Epson ProFoto: megoldások profiktól profiknak


A kiállítás ProFoto részében az Epson a vállalatok számára kínált megoldásokkal és a digitális képalkotásban részt vevő, csúcskategóriás termékekkel ismerteti meg a közönséget. A látogatóknak lehetőségük nyílik, hogy kipróbálhassák például a világ első mérőkereső kameráját, az Epson R-D1-es modellt. Bemutatkozik még az Epson F-3200 filmszkenner, amely első ízben a vásáron jelenik meg a nyilvánosság előtt, valamint az Epson Stylus Photo R800-as modellje, amely A4-es méretben nyomtat fényképeket, UltraChrome Hi-Gloss tintával működik.

Élő fotóstúdió Hans Van Ommerennel

Az Epson standján belül a professzionális nyomtatás és grafika területe két fotóstúdiót foglal magában. A professzionális portréfényképészet stúdiójában olyan ismert profi fényképészek dolgoznak majd, mint Trix Hildebrand, Hen van Kooten és Friedrun Reinhold, akik többek között a portrékészítés rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket. A kereskedelmi célú felvételeknek szentelt High-End-Fine Art stúdióban a neves holland fényképész, Hans van Ommeren gondoskodik arról, hogy a látogatók személyesen élhessék át a kereskedelmi célú digitális munkafolyamatok legfontosabb lépéseit. A fényképészeknek szánt színkezelési munkafolyamatot, a professzionális szkennelést, az albumok összeállítását és a „Scan-to-Print” megoldásokat ugyancsak szemléletesen mutatják majd be a fotóstúdiókban.

A központi galériában az Epson R-D1 képei kerülnek kiállításra.