Microsoft tanártovábbképzés - minden eddiginél nagyobb számú résztvevővel

forrás Prim Online, 2004. szeptember 21. 11:20
Augusztus végén immár nyolcadik alkalommal került sor a Microsoft ingyenes tanártovábbképzésére. A háromnapos rendezvényen minden eddiginél több középiskolai informatika tanár és rendszergazda vett részt.
A "Társ a Tanulásban" Program keretében a Microsoft Magyarország és annak referenciaiskolája, a Budapesti Jedlik Ányos Gimnázium, közös nyári tanártovábbképzést szervezett a Microsoft oktatásban is hasznosítható újdonságainak bemutatására. Az oktatáson, a Microsoft Magyarország meghívására, több mint 500 középiskolai tanár és rendszergazda vett részt, és több határon túli magyar iskola pedagógusai is képviseltették magukat.

A közönség összesen 47 előadáson vehetett részt, melynek során áttekintették a Tisztaszoftver Program során kapott szervertermékek telepítésének és beállításának módját, testközelben ismerkedtek a Tablet PC-vel, és prezentációkat hallhattak a Microsoft termékeinek sikeres oktatási célú használatáról, a már megvalósult innovációs projektekben.

A résztvevők két szekció programjai közül választhattak: a rendszergazda szekción a tisztaszoftver programok telepítéstét és beállítását mutatták be, a tanári szekción pedig az informatika oktatásban betöltött szerepéről, a .NET fejlesztői környezetről és az informatikai érettségivel kapcsolatos tervekről hallhattak előadásokat az érdeklődők a referencia-iskola oktatóitól és diákjaitól, a Microsoft Magyarország szakembereitől, valamint más független szakértőktől.

A háromnapos rendezvény végén nyereménysorsolásra került sor a résztvevők között, ahol a Microsoft által felkínált - kb. 1 millió forint összértékű - nyereményt a hazai ritmikus sport gimnasztika jeles képviselője, Haris Brigitta sportolónő sorsolta ki és adta át.

A Microsoft a helyszínen vezeték nélküli hálózatot és Windows Sharepoint Services alapú előadói intranetet is biztosított, melyek segítségével a résztvevők akár közvetlenül a letöltött prezentációba is jegyzetelhettek az előadások folyamán. A továbbképzésen elhangzott minden előadás felvételre került és hamarosan elérhető a www.msiskola.hu weboldalon.