November végétől piacon a Nintendo DS

Milkovits Gábor, 2004. szeptember 21. 21:04
A Nintendo bejelentette, hogy november 21-én piacra dobja Nintendo DS hordozható játékkonzoljait az Egyesült Államokban, 150 dolláros áron.
A japán forgalmazás a cég tervei szerint december 2-ától indul majd be, míg Európában március közepén, közvetlenül a Húsvéti Ünnepek előtt szeretnék megkezdeni a készülékek árusítását. A mostani bejelentés újdonsága leginkább az, hogy a dupla képernyős hordozható eszköz ára a legtöbb elemző által előzetesen kalkuláltnál alacsonyabb lett. A rivális Sony a Nintendo bejelentését alig egy órával követő sajtókonferenciáján ezzel szemben nem beszélt saját, PSP elnevezésű hordozható játékkonzoljáról, hanem ehelyett hivatalosan bejelentette a kisméretű PS2 készülék forgalmazására vonatkozó terveit. A PSP várható áráról így még mindig nem tudható semmi közelebbi, forgalmazásának időpontjáról is csak annyi, hogy Japánban az év vége előtt, a tengerentúlon pedig tavasszal kerülhet majd az üzletekbe. A két cég között heves konkurenciaharc zajlik, annak ellenére, hogy a Sony szerint a PSP és a Nintendo DS nem versenyezhet egymással, mivel eltérő korcsoportok számára fejlesztették ki őket. A Nintendo ugyanakkor kijelentette, hogy a DS-t a gyerekek helyett inkább a tizenéves és fiatal felnőtt korosztálynak szánja, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Sony pozicionálta a PSP-t.

A Nintendo DS hordozható játékkonzolhoz több mint 100 cég tervez játékprogramokat, az első húszat pedig maga a gyártó fejlesztette ki. A készülék dupla kijelzője lehetővé teszi a pályák térképének játék közbeni megtekintését. Az egyik kijelző ráadásul érintés-érzékelővel van ellátva, amelyen ezáltal gombok nélkül mozgathatók egyes karakterek, illetve a felületre bevitt szöveges üzeneteket is elküldheti egymásnak két vezeték nélküli kapcsolat révén érintkező játékos.