NHH: öt szolgáltató pályázik az UMTS-re

Kovács Attila, 2004. november 2. 18:53
November 2-án sajtótájékoztatót tartott az NHH, amelyen ismertették, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság által a harmadik generációs mobilkommunikációs szolgáltatás (UMTS) nyújtására felhasználható rádiófrekvencia-sávok használati jogosultságára meghirdetett tenderre 5 szolgáltató, összesen 11 pályázatot adott be a mai napi határidőig.
Az augusztus 31-én meghirdetett tenderen a három jelenlegi magyarországi GSM szolgáltató - a Pannon GSM Távközlési Rt., a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. és a Vodafone Magyarország Rt. - egyaránt pályázott mindhárom, a részükre fenntartott blokkra.

Az új piacra lépők számára megnyitott negyedik blokkra a dán távközlési vállalat, a TDC leányvállalatán, a HTCC-n keresztül, valamint a svéd TELE2 2004-ben megnyitott magyarországi érdekeltségén keresztül adott be pályázatot.

Az NHH elnöke, Pataki Dániel szerint a 2004. januárjában hatályba lépett új hírközlési törvény elérni látszik a célját, élénkül a verseny a magyar távközlési piacon, a pályázat iránti nagy érdeklődés és különösen az esetleges új belépő megjelenése azt jelzi, hogy a magyar piac iránt komoly a bizalom és a pályázat kiírására valóban jó időben került sor. Az elnök szerint a pályázók száma azt is jelzi, hogy az által a kiíráskor megfogalmazott célok a piacon megfelelő fogadtatásra leltek. A hatóság a társadalmi haszon maximalizálására törekszik, eleget téve a fogyasztói, a kormányzati és a befektetői elvárásoknak, tette hozzá.

Kovács Kálmán, az IHM minisztere elmondta, a folyamatok igazolják az elképzelések helyességét, és a verseny valóban a fogyasztókat, a magyar lakosságot és az itt tevékenykedő vállalatokat szolgálja.

A pályázat lebonyolítására az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló kormányrendelet alapján, a pályázati kiíráshoz tartozó dokumentáció feltételei szerint kerül sor.

A pályázat menetrendje szerint a hírközlési hatóság december elején hirdet eredményt.