A PartnerCom a CG-SAT új cége

Kovács Attila, 1999. szeptember 29. 12:52
A CG-SAT Hungary, amely Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltató csoportja, három helyi közcélú távbeszélő szolgáltatást nyújtó koncessziós társasága (Déltáv, Digitel 2002, Jásztel) mellett PartnerCom néven hozott létre egy üzleti kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó céget.
Mivel a CG-SAT ezen a téren térhódításra törekszik, a PartnerCom Rt.legfőbb célja a korszerű adatátvitel és üzleti kommunikációs alkalmazások immár országos kínálata, hiszen újabban már Budapesten is szolgáltat adatátvitelt és internetet. A PartnerCom széles körű szolgáltatási portfoliójába tartozik továbbá a menedzselt bérelt vonal, a Frame Relay, a LAN-LAN kapcsolat, valamint az országos intranethálózatok. A CG-SAT öt primer körzetben működő társaságai összesen mintegy 270 ezer telefonvonalat szolgálnak ki, és megkülönböztetett figyelmet fordítanak az internet elterjesztésére. Ennek érdekében a szolgáltatási területekről mindenhonnan kedvezményes díjcsomagokkal érhető el a világháló, az üzleti partnerek számára pedig bérelt vonali internetes elérhetőséget biztosítanak.