Új Számalk-oktatórészleget avattak

Zsadányi Pál, 1999. szeptember 29. 14:09
Új épületben kezdte tanulmányait a Számalk mintegy 1500 hallgatója, mert az Eravistól megvásárolt, XIII. kerületi Frangepán utca 56. alatt található, hajdanvolt katonai-, majd munkásszállót korszerűen berendezett oktatási egységgé alakíttatta a Lavina Rt.-vel. Az épületet tegnap avatták föl.
Nem kis bravúr, amit a Lavina Rt. végrehajtott. Egy nem túl jó állapotban lévő, gyökeresen más célra készült épületet tudott mindössze fél év alatt egy informatikai oktatási intézmény igényeinek megfelelő állapotba hozni. Az átalakítás az év elején kezdődött, és júliusban már dolgozhattak a belső infrastruktúra szerelői.

Nagy merészség volt a Számalk OKK vezetésétől, hogy az új tanév kezdését már az új épületre tervezte. Mint kiderült, ez reális volt, az oktatás már szeptember közepe óta folyik. Azért az ünnepélyes átadással megvárták a kezdeti problémák lecsengését - szerencsére ilyen nem sok adódott.

Az intézményben 25 tanterem és két nagyelőadó található. A Gábor Dénesről elnevezett előadó 292, a Kozma Lászlóról elnevezett 166 fő befogadására alkalmas. A hátteret 15 iroda, 10 tanári szoba, egy multimédiás tárgyaló, egy kis konyha és egy földszinti büfé képezi. Az oktatást belső strukturált ISDN-hálózat támogatja, a legkorszerűbb gépekkel telepített laboratóriumokban. Az épület megközelíthető a 14-es villamossal, a 4-es, 32-es és 32-es gyors autóbusszal.