Straub Elek magas rangú állami kitüntetést kapott

forrás Prim Online, 2004. november 21. 15:04
Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Straub Eleknek, a Matáv Csoport elnök-vezérigazgatójának a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett, nemzetközileg is nagyra becsült, sokoldalú munkája elismeréseként. Az ünnepélyes átadásra 2004. november 19-én - Straub Elek 60. születésnapján - került sor a Sándor Palota Tükör termében.
Straub Elek és az általa irányított vállalatcsoport az elmúlt években több szakmai és társadalmi elismerésben részesült. 1999-ben Straub Elek megkapta az Év Menedzsere magyarországi díjat, 2000-ben pedig az Év Vezérigazgatója nemzetközi díjat. Straub Eleket 2003. májusában két évre a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének választották meg. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémiától megkapta a Wahrmann Mór-érmet a magyarországi tudásalapú társadalom elősegítésért. Ez év áprilisában a "Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztje" kitüntetést adományozta Johannes Rau szövetségi elnök Straub Eleknek a német-magyar kapcsolatok erősítésében kifejtett tevékenységéért.

A vállalati sikerek közül kiemelkedő a Financial Times Globális Távközlési Díja, valamint a KHVM Innovációs Díja. 1998-ban a Matáv lett az Év Adományozásban Élenjáró Gazdasági Szervezete. Az Euromoney brit pénzügyi-kiadói csoport Central European című lapja 1999-ben a Matávnak ítélte az évtized közép-európai vállalata címet.1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a BÉT a Matávot minősítette az év Legjobb Tőzsdei Kibocsátójának. A vállalat 2002-ben amerikai innovációs díjat kapott. 2004-ben másodszor lett a Matáv az Év vállalati adományozója.

Életrajz:

- Straub Elek 1944 novemberében született Balatonfüreden. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1968-ban villamosmérnöki, majd 1972-ben mérnök-közgazdász diplomát szerzett.
- 1970 és 1980 között főosztályvezetőként a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Központjában dolgozott, részt vett információs és statisztikai rendszerek fejlesztésében és működtetésében, számítógép-alkalmazásban, ipari vezetők képzésében.
- 1980-tól a Központi Statisztikai Hivatal számítástechnikai főosztályvezetője, később elnökhelyettese. Részt vett az országos statisztikai információs rendszer kiépítésében és irányításában, a kormányzati információs rendszer szervezésében, a KSH alá tartozó vállalatok felügyeletében. A kormány tanácsadója volt informatikai kérdésekben, és a kormány informatikai fejlesztési bizottságának vezetője.
- 1990-től az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatójaként irányította a cég magyarországi szolgáltatási és forgalmazási tevékenységét, ellátta a cég képviseletét, irányította információs rendszerek létrehozását az államigazgatás és vállalatok részére.
- A Matáv vezérigazgatójává 1995 júliusában nevezték ki, ugyanakkor tagja lett a cég Igazgatóságának. 1996 januárjában választották meg a Matáv Igazgatóságának elnökévé. Azóta elnök-vezérigazgatóként irányítja a Matáv Csoport tevékenységét, 2000 novemberétől pedig egyúttal a felsővezetői testület, az Ügyvezető Bizottság elnöke is.
- A Matáv Igazgatósága 2004 májusában döntött arról, hogy 2008 júniusáig meghosszabbítja Straub Elek vezérigazgatói megbízását.
- A németül és angolul egyaránt magas szinten beszélő menedzser rendszeres előadója hazai és külföldi szakmai konferenciáknak.
- Egyéb tisztségei: a Magyar Vitorlás Szövetség társelnöke, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kuratóriumi tagja, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke.
- Nős, két gyermeke van.