Linux-alapú platform mobiltelefonokhoz

Kiss Ádám Zoltán, 2004. november 23. 22:22
A Panasonic és az NEC olyan új Linux-alapú platformot jelentett be, amelynek kidolgozása során a két cég a következő generációs (3G) mobiltelefon-készülékek és hálózatok követelményeit tartották szem előtt.
A MontaVista Linux a Panasonic N9000iL és az NEC N901iC telefonjain fog futni. Az új platform elsőként az új rendszer megalkotásában résztvevő japán NTT DoCoMo készülékeiben fog megjelenni. "Az új platform legnagyobb előnye, hogy egyszerűsíti a fejlett multimédiás alkalmazások integrálását, miközben hatékonyan hasznosítja a szoftvert", közölte Akiko Shikimori, a NEC szóvivője a bejelentésen. "A végfelhasználók az új rendszer segítségével sokrétűbb szolgáltatásokat és tartalmakat élvezhetnek majd mobil készülékeiken keresztül. A Linux nyílt forráskódjának köszönhetően pedig az általunk elkészített szoftvereket más fejlesztők módosíthatják és még jobbá tehetik". Az első két, az új platformra épülő DoCoMo mobiltelefon megjelenése Japánban még ebben a hónapban várható, de a cégek készek a technológiát más gyártók számára is elérhetővé tenni licencszerződés keretén belül. Az új készülékeket az Embedded Technology Show-n, Yokohamában mutatták be.