"Canon - A digitális iskolákért" - első eredményhirdetés

forrás Prim Online, 2004. november 25. 14:38
Egy kőbányai és egy székesfehérvári iskola igazgatója vehette át a Canon Hungária által meghirdetett "Digitális iskolákért" elnevezésű közoktatási infrastruktúra-fejlesztési pályázat első fődíjait.
A 2006. novemberéig tartó, összesen 220 millió forintos oktatástámogatási program nyerteseinek Magyar Bálint oktatási miniszter is gratulált a X. kerületi Szent László téri Általános Iskolában megrendezett átadási ünnepségen, amelyre a különdíjakat kiérdemelt iskolák képviselőit és az egyéni díjak nyerteseit is meghívták.

A "Hónap Digitális iskolája" címet elnyert közoktatási intézmények több millió forint értékű Canon digitális eszközparkot, üzemeltetési szolgáltatást és oktatást nyertek pályázataikkal, amelyeket a Canon Hungária, az Oktatási Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviselőiből álló szakértői bizottság ítélt a legjobbaknak.

Magyar Bálint oktatási miniszter köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a kétéves program keretében nem "adományt" kapnak az iskolák, hanem olyan támogatást, amely valódi teljesítményeket és konkrét terveket honorál.

Moravcsik László, a Canon Hungária vezérigazgatója is a valódi teljesítmények elismerését emelte ki:

"A szeptemberben indított pályázatot hosszú távra terveztük. Kockázatos vállalkozás volt, mert azt hirdettük meg, hogy egy megyei és egy fővárosi iskolát minden oktatási hónapban több millió forint összértékű eszköz- és szolgáltatáscsomaggal támogatunk. Szerencsére már az első hónap után elmondhatjuk, hogy komoly teljesítmények, jövőbe mutató, kreatív elképzelések fedezhetők fel a pályázatokban - tehát megérdemelten kerülnek a megfelelő helyekre a díjként felajánlott eszközök és szolgáltatások. Együtt munkálkodni a közös jóért - ez a kyosei, a Canon cégfilozófiájának lényege. Különleges élmény volt megtapasztalni, hogy e cégfilozófia szintjére emelt gondolat természetes, és kreatív energiákat megmozgató alkotóközeget teremtett az iskolákban is. Kisiskolások és felsősök, tanárok és diákok fogtak össze a pályázat sikeréért. A Canon Hungária a "Digitális iskolákért" program keretében arra törekszik, hogy megmozgassa az iskolások fantáziáját, képzelőerejét. Bízunk abban, hogy az első győztesek kihirdetése után országszerte egyre több közoktatási intézmény és diák kap kedvet ahhoz, hogy induljon pályázatunkon."

A 2004. szeptemberében benyújtott pályázatok nyertes iskolái és egyéni pályázói

(A nyertes iskolák és egyéni pályázók névsora minden hónapban a
http://www.canon.hu/digitalisiskola/nyertesek.php
címen olvasható.)


A "Canon - A Digitális iskolákért" pályázatra 2004. szeptemberében a Fejér megyei és Budapest X. kerületének közoktatási intézményei (általános iskolák, szakiskolák, szakközépiskolák és gimnáziumok) és az ott tanuló diákok nyújthatták be nevezéseiket.

A megadott határidőig összesen 74 érvényes (27 iskolai és 47 egyéni) pályázat érkezett.
A pályamunkákat 2004. október 25-én értékelte a pedagógiai, környezetvédelmi és informatikai szempontokat vizsgáló zsűri (tagjai: Demény Krisztina, környezetvédelmi megbízott - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium; Mallász Tibor, kutatás-fejlesztési projektvezető, főtanácsos - Informatikai és Hírközlési Minisztérium; Miltényi Gábor, Közoktatási Informatikai Osztályvezető - Oktatási Minisztérium; Török F. László - Canon CEE marketing kommunikációs vezető; Guttray László - Canon Hungária Kft., PR-vezető).

Budapest X. kerületében a "Hónap Digitális iskolája" címet a Szent László téri Általános Iskola nyerte el.

Mivel pályázatukkal mind a hét kategóriában elérték a legmagasabb támogatásra jogosító pontértékeket, így az iskola minden elnyerhető eszközt, szolgáltatást (oktatás, szerviz) megnyerte. (A felajánlott eszközök esetében a kiírásban szereplő készülékek helyett műszaki paramétereiben megegyező, újabb modellek átadására is sor kerülhet.)

A "Hónap Digitális iskolája" címet Fejér megyében a székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola nyerte el.

Az értékelési szempontok egyes kategóriáiban elért pontszámaik alapján az iskola nagyteljesítményű másoló-nyomtató eszközöket, papírt és egyéb fogyóeszközöket, digitális videokamerát, két szkennert, négy tintasugaras nyomtatót, két digitális fényképezőgépet és 10 órányi oktatást nyert.

A "Környezetvédelmi különdíjat" az előzsűrizés után díjazásra javasolt 6 pályázat értékelése után a Bicskei Általános Iskola a maximális elérhető pontszámmal nyerte el, így az iskola 20 diákja vehet részt a Canon Hungária Kft. és a WWF Magyarország által közösen szervezett környezetvédelmi táborban 2005 nyarán.

További különdíjak

A pályázatok értékelése során zsűri tagjai egybehangzóan úgy találták, hogy több pályamű is díjazásra érdemes, ezért az eredetileg meghirdetett fődíjak mellett különdíjak kiosztását is javasolták. A bizottság kiemelkedőnek ítélte a Magyaralmási Általános Iskola pályázatát, akik a Canon Hungária Kft. felajánlásának eredményeként egy projektort vehetnek át. A pályázat benyújtói régi álmukat valósíthatják meg azzal, hogy a közösségi helyiségekben filmvetítéseket tartanak, így a projektorral pótolhatják a sokak által hiányolt helyi filmszínházat.

A székesfehérvári Széna téri Általános Iskola különdíja egy digitális fényképezőgép, 10000 ív fénymásolópapír, valamint egy fotónyomtató - a pályázat kiírói ezzel kívánják segíteni az iskola pályamunkájában megjelölt célok elérését.

"Az én digitális világom" egyéni pályázat eredményei

Az egyéni pályázat díjazottjait minden előzsűrizett pályamunka egyedi értékelése után választotta ki a zsűri. A pontozás végeredményeként az alábbi sorrend született:

I díj: Szilveszter Attila (Lengyel), aki egy digitális fényképezőgépet vehet át,
II díj: Megyesi István (Dunaújváros), aki egy analóg fényképezőgépet és a hozzá tartozó objektívet nyerte,
III díj: Kardos Zoltán (Budapest) egy analóg kompakt fényképezőgépet kap díjként.

A kiírás szerint eredetileg három díjat nyerhettek el az egyéni pályázók, a zsűri azonban a benyújtott pályamunkák értékelése során ebben a kategóriában is különdíjak átadására tett javaslatot. A díjazottak mellett két alkotó kap tárgyjutalmat:

Szimándli Bence (Magyaralmás), aki számítógépes grafikákkal indult a pályázaton, valamint Küzdi Máté (Budapest), aki grafikákat és animációkat küldött be.