Microsoft Navision a Renault Trucks-nál

forrás Prim Online, 2004. december 2. 10:40
Hatvanadik Navision bevezetéséhez érkezett a MultiSoft Kft. A kkv szegmens számára fejlesztett Microsoft szoftver sikere, terjedésének dinamizmusa minden korábbi hasonló terméket felülmúl a hazai piacon. A MultiSoft Kft. a rendszer legtapasztaltabb forgalmazója és fejlesztője Magyarországon.
A cég a jövő év végéig a Renault Trucks hét hazai viszonteladójánál vezeti be a Navision-t. Ennek első állomása a zalaegerszegi Somlai Truck Kft., ahol az új év első napján már élesben indul majd a rendszer. A Somlai Truck fő tevékenységi köre új és használt Renault haszongépjárművek, illetve Krone és Langendorf pótkocsik forgalmazása. Ezen kívül foglalkoznak javítással és alkatrészellátással, de üzemeltetnek teherautós boltot is. A cég 2000 óta Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is ellátja a márkakereskedési és márkaszervizi tevékenységet.

A látszatra egységes, valójában azonban igen sokrétű és szerteágazó eladási és beszerzési csatornák indokolták az ERP rendszer bevezetését. A cég a Navision főkönyvi, vevők és szállítók, és a tárgyieszköz-nyilvántartási moduljait használja majd, valamint a MultiSoft által a rendszerhez fejlesztett házipénztár bővítményt. A Renault Trucks nemzetközi dealer management rendszerét is a Navision-höz illesztik.

A döntést a magas minőség, és a kiváló szervizháttér mellett az is támogatta, hogy a Renault Trucks dealereinél Európa-szerte több országban is Navision segítségével folyik a könyvelés. A szoftvert egyébként a már meglévő dealer management rendszerrel párhuzamosan használják majd.

Az első bevezetés 2004. november végén kezdődött, és az éles üzem már január elsején indul. Látható tehát, hogy a kiépítési folyamat nem tart tovább egy hónapnál - tette hozzá Kelemen Gábor, a MultiSoft Kft. ügyvezető igazgatója.