Új internetes kereső indul Bill Clinton támogatásával

Milkovits Gábor, 2004. december 7. 21:39
A volt amerikai elnök is részt vett az Accoona elnevezésű internetes keresőszolgáltatás beindítását bejelentő hivatalos eseményen.
Clinton reményét fejezte ki, hogy a szolgáltatás sikeres lesz, habár az nem derült ki, hogy vajon ő maga is befektetett-e a vállalkozásba. Annyi bizonyos, hogy a cég egy bizonyos összeget átutalt a William J. Clinton alapítvány számlájára. Az Accoona mögött egyébként többek között a kínai kormány áll, amely 20 évre szóló partneri megállapodást biztosít a cégnek a China Daily Information elnevezésű hivatalos kínai kormányügynökséggel, amelynek keretében mintegy 5 millió kínai vállalat adatai között is kereshetnek majd világszerte a felhasználók. Az Accoona szerint ez könnyedén és egyszerűen igen kedvező befektetési lehetőségekhez juttathatja az amerikai cégeket.

Az új vállalat elnöke Eckhard Pfeiffer, a Compaq korábbi vezérigazgatója elmondta, hogy az Accoona online keresőszolgáltatása annyiban is többet kínál a Google-nál, vagy a Yahoo-nál, hogy a kereséseknél egy úgynevezett mesterséges intelligencia segítségét is igénybe vehetik a felhasználók. Ez a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy a keresést a megoldás nemcsak kulcsszavak, hanem egyéb tartalmi jellemzők alapján is végzi. Pfeiffer szerint ezáltal eszközük példa nélküli szintre emelheti az internetes keresés színvonalát.