Az EU elhalasztotta szoftverszabadalmi törvényének megvitatását

Kiss Ádám Zoltán, 2004. december 8. 23:22
Az EU belga minisztere, Marc Verwilghen kijelentette, hogy "a versenytanács nem fog erről a témakörről szavazni 2005-ig", ezzel úgy tűnik elért a tervezetet eredeti formájában ellenző politikai és társadalmi nyomás Brüsszelbe.
Az új szabályzó létrejöttét tovább hátráltathatja, hogy Verwilghen is elismerte, a szabad információs infrastruktúráért küzdő Foundation for a Free Information Infrastructure (FFII) adatai alapján már a javaslat már nem rendelkezik az Európa Tanács többségének támogatásával. A május 18-án bejelentett javaslat a szakértők szerint talán soha nem válik valóra, mivel egyre erősebb az azt ellenző politikai nyomás. Ez még a javaslatot eredetileg támogató országokra is igaz, júliusban Hollandia parlamentje fogadott el egy javaslatot, mely kötelezi saját kormányát szavazat megváltoztatására, októberben pedig a német politikai pártok fogtak össze a német támogatás megvonására. Novemberben Lengyelország következett, szintén változtatva álláspontján, és később ugyanebben a hónapban Ausztriában figyelmeztették a kereskedelmi és ipari minisztert, hogy a direktíva megszavazása "maradandó kárt" okozna a kis- és középméretű IT vállalkozásoknak.