A Samsung ezentúl nem mutatja be előre új mobiltelefonjait

Milkovits Gábor, 2005. január 1. 12:20
A Samsung bejelentette, hogy a versenytársak részéről történő utánzás elkerülése érdekében ezentúl nem mutatja be forgalmazás előtt egyes új mobiltelefon modelljeit.
Az intézkedés konkrétan először a 2005. januári hannoveri CeBIT-re és a májusi Las Vegas-i CES fogyasztói elektronikai kiállításra érvényes, ahol csak néhány új Samsung mobillal találkozhatnak majd az érdeklődők. A koreai vállalat ezzel kapcsolatban kiadott közleménye szerint az utóbbi időben a konkurens cégek részéről történő utánzás jelentősen aláásta az ágazat nyereségességét. A Samsung saját adatai szerint távközlési üzletáguk működési nyeresége a 2004-es harmadik negyedévben 13 százalékra esett vissza a második negyedéves 16, illetve az első negyedéves 26 százalékról.

A nyereségesség csökkenésében az utánzás mellett más tényezők is szerepet játszanak - az éles verseny miatt, piaci részesedése megőrzése érdekében a vezető Nokia például kénytelen volt jelentősen lejjebb vinni egyes készülékei árait, ami a többi gyártóra is komoly befolyással volt.