21 inches OLED TV a Samsungtól, terjed az új technológia

Kiss Ádám Zoltán, 2005. január 5. 09:54
A Samsung bemutatta 21 inches televíziójának prototípusát, melynek különlegessége, hogy a nagy várakozások között fejlesztett OLED technológiát használja, mely sokak szerint az LCD utódja.
A termék kisebb fajta meglepetést okozott az elemzők számára, mivel ilyen modell megjelenését 2006-ig nem várták. Ez egyben azt is jelenti, hogy az organikus LED technológia, vagyis az OLED kereskedelmi bemutatkozása jóval korábbra tehető, mint azt eredetileg feltételezték. Az organikus világító diódákra épülő megoldás lényege, hogy a képernyő pixelei saját maguk bocsátanak ki fényt, az LCD-vel szemben nem szükséges tehát háttérvilágítás. Ez a fogyasztás csökkenését, a kijelző vastagságának csökkenését vonja maga után, így a gyártás is olcsóbbá válhat. Az OLED már ma is működő technológia, főként alacsony energiaigénye miatt az elemről működő fogyasztói elektronikai cikkek körében használják kis méretű kijelzőkhöz. A Samsung azonban nem csak a 21 inches mérettel nyújt valami mást, hanem a készülék gyártás-előkészítettségi fokával is. Az iSuppli elemző cég a hírre reagálva évekkel előrehozta a tv-kbe, PC-khez szánt OLED megjelenítők megjelenésének valószínűsíthető dátumát.