Az NHH döntése nyomán csökkenhetnek a mobilvégződtetés nagykereskedelmi díjai

Kovács Attila, 2005. január 25. 16:15
Pataki Dániel, az NHH elnöke a hatóság ma tartott sajtótájékoztatóján tájékoztatást adott az ez évi kiemelt célokról és bejelentette: az NHH Tanácsának döntését, amely szerint a hazai mobilhálózati hozzáférés és a nyilvános rádiótelefon hálózatból való híváskezdeményezés piacán (EU-besorolás 15. szolgáltatási piaca) nincs jelentős piaci erővel rendelkező (JPE) szolgáltató, illetve a a mobilvégződtetés piacán (EU: 16. piac) minden szolgáltató a saját piacán JPE szolgáltatónak számit; továbbá a három mobilszolgáltató végződtetési díjai – a határozat kihirdetésétől számított 120 nap után (kb. 2005. júniustól) – legfeljebb 20 százalékkal térhetnek el egymástól. (Most a maximális eltérés csúcsidőben 25, csúcsidőn kívül közel 50 százalék).
A költségalapúság felé vezető úton, a Tanács döntése nyomán júniustól tehát várhatóan tovább csökkenhetnek a GSM szolgáltatóknak a hálózataikba irányuló hívások végződtetésének nagykereskedelmi díjai. A döntés nyomán immár nem csak a fix-mobil, hanem a mobil-mobil hívások végződtetése is szabályozott lesz.

Hidasi István, a Tanács tagja további információkat adott a döntésről: a cél a fogyasztóbarát versenykörnyezet kialakítása, illetve a mobiltechnológiák versenysemleges környezetbe helyezése; a döntés nem jelent közvetlen hatósági beavatkozást a szolgáltatók kiskereskedelmi áraiba; a két piacra hozott döntést az EU jóváhagyólag tudomásul vette; az NHH azt várja a döntéstől, hogy tovább nő a verseny a mobilszolgáltatók között és újra éled a verseny a vezetékes és mobilszolgáltatók/szolgáltatások között; végső soron csökkennek a fogyasztói árak.

Pataki a hatóság 2005. évi céljai között a következő prioritásokat említette meg: általában – az igazságtalanságok, különbségek csökkentése; konkrétan - a vezetékes összekapcsolási díjakban a regionális különbségek csökkentése, a mobilvégződtetési díjaknál a szolgáltatók közötti különbséget megszüntetése, a mobilvégződtetési díjak abszolút értékű csökkentése, megoldások a szélessávú szolgáltatási piac „befektetőbarát szabályozására.